top of page

ÖT NAPON ÁT ISMÉT VESZPRÉM LESZ A KORTÁRS TÁNC FŐVÁROSA

színház.org @ 2019 MÁJUS 18.


Idén is megrendezik a Tánc Fesztiválját május 22. és 26. között Veszprémben.

Krámer György, a rendezvény művészeti vezetője elmondta, hogy három helyszínen látható majd a fesztivál 12 produkciója. A veszprémi Hangvilla rendezvényközponton kívül a város Haszkovó lakótelepén található Agóra kulturális központ és a Várpalota Inota városrészén lévő Retro Színház ad helyet az előadásoknak.


A fesztivál nyitórendezvénye már idén az Európa Kulturális Fővárosa program jegyében zajlik majd – tette hozzá Krámer György, emlékeztetve arra, hogy 2023-ban Veszprém viselheti majd a címet. A Haszkovó Live című program a lakótelepen élőket szólítja meg a helyben rendezett ingyenes előadásokkal: az Agóra előtti téren lesz látható Gergye Krisztián Társulatának Ha mi árnyak című darabja és Ladányi Andrea Lost Angel – LA című élőzenés produkciója.


Az Agóra színháztermében május 22-én a Frenák Pál Társulat Frisson című előadásával lép fel, másnap pedig Gergye Krisztián Társulata és Gloria Benedikt osztrák balerina közös produkciója, a Kokoschka babája várja a közönséget.


A fesztivál fő helyszínén, a belvárosi Hangvilla rendezvényközpontban május 23-án a Duda Éva TársulatUtópia című produkcióját láthatják a nézők, másnap a Közép-Európa Táncszínház előadásai kerülnek színre. Május 25-én a Győri Balett társulata adja elő a Forgószél, avagy a képzelet csodája című mesebalettet, a Pataky Klári Társulat előadásában pedig a Mint egy táj című produkciót láthatják az érdeklődők.

A fesztivál utolsó napján a Hangvillában az I hear you – Veled vagyok című táncelőadás látható majdHarcsa Veronika és Gyémánt Bálint zenéjével, a Magyar Táncművészeti Egyetem a Jövő csillagai című darabot mutatja be, a program végén pedig díjkiosztót és gálaestet rendeznek, amelyen bemutatják M. Tóth Géza új, Matches című filmjét. A fesztivál harmadik helyszínén, az inotai Retro Színházban május 24-én a Dart Társulat, másnap a Székesfehérvári Balett Színház lép közönség elé.


Vándorfi László fesztiváligazgató a programsorozat összművészeti jellegét hangsúlyozta, hiszen a zene, a mozgás és a szöveg együttesen hat a nézőkre. Mint elmondta, a fesztivál zsűrijének tagja idén Jorma Uotinen finn táncos, Ladányi Andrea táncművész, Gemza Péter színházigazgató, M. Tóth Gézafilmrendező, Hegyeshalmi László festőművész és Kerekes Blanka fuvolaművész lesz.


bottom of page