2018.05.26 | Vazsó Vera @Ellenfény Online
A fából faragott királyfi Frenák Pál koreográfiájában a Magyar Állami Operaházban
A fából faragott királyfi ősbemutatójának centenáriumán mutatta be a Magyar Állami Operaház Frenák Pál új koreográfiáját. Frenák az elődök munkái közül Seregi László 1970-es koreográfiájára, annak is a televíziós változatára hivatkozott mint fontos élményére.1 Seregi még történetet mesélt, Frenák viszont szakított a táncjáték narratív megközelítésével, és a mese absztrakcióját hozta létre.
Megdöntött térben
Frenák Pál koreográfiája nyitánynak fogja fel Bartók bevezető zenéjét, csak a zenekar játszik, a függöny még le van eresztve, csak az utolsó taktusokra megy szét. Ekkor a még alig megvilágított színpadon egy fehér kisnadrágos, térdvédős alakot pillantunk meg, aki egy hevederen lógva forog, pörög, majd később a heveder segítségével megemelkedik, és egyre vadabb forgása, pörgése közben eltűnik az „égben". A táncjáték szereplői közül A tündérre gondolhatunk, aki így az ég és a föld közötti tengely jelöli ki. A lent és a fent kettősségét, amelynek határsíkjában fog játszódni Frenák előadása.
Frenák Pál koreográfiájának tere egyértelműen stilizált tér, egyáltalán nem idézi fel az eredeti történet helyszíneit. A színpadot egy 45 fokos szögben megdöntött kék téglalap alkotja, de e mögött és ez előtt is zajlik a játék. Frenák mintha az eget és a föLdet összekötő síkot döntötte volna meg, hogy láthatóvá tehesse mindazt, ami ezen a határponton lejátszódik. (Frenák Pál 2007-es Instinct című előadásában szerepelt ez a döntött tér, ugyanígy kék megvilágításban és hasonlóképp használva, mint A fából faragott királyfiban.) Amíg az a zene szól, ami alatt Sereginél a királykisasszony ébredését, készülődését látjuk, Frenáknál a döntött tér mögött bukkannak fel különféle fehér maszkos, meztelen felsőtestű alakok. Kiemelkednek, eltűnnek. Egyesével, kettesével, hármasával jelennek meg. Csak mellkasig, derékig látszódnak ki, ráhajolnak a térre, és határozott, nyújtott karmozdulatokkal próbálják birtokba venni azt. Frenák ekkor úgy használja a döntött kék színpadot, mintha egy paraván lenne. Ha valamilyen módon A fából faragott királyfi meséjéhez kellene kapcsolni a látottakat, akkor olyan ez, mintha a megsokszorozott tündérek (vagy a tündér kísérői, segítői) jelennének meg. Azért juthat ez eszünkbe, mert mozgásuk, ugrásaik ugyanazt a vertikális irányt képviselik, mint amit a földtől az égig forgó-tekerődző „tündér" emelkedésében láttunk. A paraván mögül előbukkanó alakok figyelik, fürkészik a világot, lesik, hogy mi történik benne.
Amikor vált a zene, és megszólal a királykisasszony táncának motívuma, akkor Frenáknál is megjelenik egy „királylány" (Esterházy Fanni): fehér kombinészerű ruhát visel, alatta csak egy fehér kisnadrág. Lent a ferde színpad előtt tűnik fel, megpróbál többször felugrani rá, de rendre visszahanyatlik.5 Így átpördül a szélén, majd leül rá, ide-oda helyezkedik, közben mozog a csípője, újabb forgásba kezd, közben kiemeli, a magasba nyújtja, hajlítja a lábát.
A hiány hajtóerői
A királykisasszonyt Balázs Béla úgy exponálja, mint aki magányosan keres valamit vagy valakit az erdőben. Frenáknál mindez sajátos forgó mozgásban jelenik meg, egy belülről ható centripetális erőben, ami állandó mozgásban tart. Frenák koreográfiájának majd' minden figuráját ez az erő tartja állandó forgásban. Ez a tündérnek arra a pörgésére emlékeztet, amit a kezdőképben láttunk. A lány végül ismét megpróbál felkapaszkodni a ferde színpadra, de visszagurul.
Az elkomoruló, izgatottá váló zene alatt Sereginél a tündér bukkan fel, Frenáknál viszont egy másik alak jelenik meg a lány mellett: egy férfi, aki csak fekete kisnadrágot és fekete térdvédőket visel (öltözete csak színében különbözik a korábban a fent látott alakokétól). És a frenáki mozdulatnyelven lényegében ugyanaz történik, mint Seregi koreográfiájában: a női és a férfi alak párhuzamosan végzi a színpad eleji mozgásokat, majd a „tündér" „a királykisasszony" forgásának új középpontot teremt, és ezzel sokkal vadabbá teszi az addigi keresését.
Az eddig látottakból is világos, hogy Frenák ugyan nem mesél történetet, de felismerhetők koreográfiájában az eredeti mese motívumai, figurái, bár ezeket újrarendezi, átértelmezi, és ennek segítségével új értelmet ad az eredeti mesének is.
Megszólal a királyfi érkezésére utaló gordonka motívum, és akkor fent, a ferde tér tetején meg is jelenik egy férfialak (Morvai Kristóf). Ő fehér kisnadrágot és fehér térdvédőt visel, egyébként rajta sincs semmi más. (Frenáknál a jelmezek fő jellegzetessége, hogy alapvetően testeket mutatják meg, s így a fizikalitásra irányítják a figyelmet.)
Miközben fent látjuk a „királyfit", lent még forog tovább a fehér kombinés „királylány" (a fekete kisnadrágos tündér-alak már eltűnt mellőle). Némi elcsúszással fent és lent ugyanazt a forgó mozgást végzi a férfi és a nő, így egymás tükörképeinek is látjuk őket. Amikor megszólalnak az üstdobok (amely Seregi koreográfiájában új irányt jelölnek ki a királyfi számára), Frenáknál eltűnik lent a lány, a fiú pedig a magasból elkezd lefelé gurulni a ferde lejtőn.
Amikor megérkezik a lenti térbe, „a királylány" birodalmába, itt hasonlóképp kezd el forogni a ferde sík szélén, mint korábban a lány. Úgy tűnik, a keresés, az űzöttség ugyanazon erői mozgatják mindkettőjüket. Amikor megszólal a zenei csúcspont, amely a királylány megpillantását érzékelteti, akkor fent, a ferde sík tetején megjelenik egy pillanatra a fehér ruhás „királylány" alakja. De mire a ferde síkon a fiú felrohan hozzá, eltűnik. Ezért lassan ismét legurul a kék lejtőn, és ott lent ismét a „királylány" korábbi forgását idéző mozgásokat végzi. A hiábavaló keresés, a hiány, úgy tűnik, állandó belső hajtóerőként van jelen ebben a világban. A magány pedig itt az eltűnt másik emlékének visszaidézését jelenti.
Belső küzdelmek
Frenák Pál átértelmezi a zenében és a szövegkönyvben szereplő küzdelmet az erdővel, és teljes egészében belső küzdelemmé alakítja.
A jelenetet annál a zenei motívumnál kezdi, amely Bartóknál (és Seregi koreográfiájában) még a királyfi dühödt számonkérését érzékelteti: a királykisasszony vára alatt amiatt dühöng, mert nem veszik őt észre. Frenáknál ez alatt a zenei motívum alatt fekete kisnadrágos (és térdvédős) férfialakok szaladnak fel a lejtőn, néhányat pördülnek a tetején, majd fenyegetően, várakozásteljesen felállnak. Ekkor szólal meg az erőd zúgását festő sötét hang. Ekkor leülnek, megfeszülnek a testek, mintha várakoznának, majd egy gyors hajlással eltűnnek a lejtő mögött, mintha lesbe helyezkednének. (A színlap természeti lényekként határozza meg ezeket az alakokat: „Erdő/Patak" – mondja róluk, miközben a koreográfia semmi efféle funkciót nem kapcsol hozzájuk. Ha a mesék körében kell maradni, akkor leginkább a Csongor és Tünde ördögfiai juthatnak eszünkbe róluk, anélkül hogy bármi mulatságos is lenne bennük, viszont a kegyetlenségük mintha felerősödne.)
A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2017/5. számában.
Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken.
Forrás: http://www.ellenfeny.hu/index.php/tanc/allando-tarsulatok/4998-2018-05-26-11-39-20