„A FrenÁk Társulat legfrissebb produkciójában egy dinamikus, fiatal csapat áll színpadra, melynek kreatív táncosai színes kulturális hátterük és nyelvi különbségeik energiáiból építkezve új alkotói szemlélettel kapcsolódnak a FrenÁk alkotta koncepcióhoz.” Az összművészeti, multimediális alkotásban két, egymást ellenpontozó, egyben egymást kiegészítő világ együttes megjelenítése reflektál korunk ellentmondásaira. A CrAzy_RunnErs – Parad_Is_E /Őrült futók – Paradicsom/ a rohanás által uralt felszínes világnak görbe tükröt mutató őrült parádé. De vajon meddig fokozódhat az őrület? A Paradicsom megidézése „az emberi létforma archaikus gyökereire utalva, valóság és illúzió, múlt és jövő határmezsgyéjén egyensúlyozva villantja fel a tudatlanság, az elszigeteltség és a kirekesztettség örökké változó, de soha el nem tűnő buborékjait.”
Idáig tart a táncmű hivatalos leírása, de természetesen, sokkal többről van itt szó. Mert, hogy a
nézőben sokkal több érzelem, feszültség, együttérzés vagy éppen elhatárolódás csapódik le.
Frenák Pál legújabb művében gondolatok, sajátos világlátás kivetítéséről beszélhetünk,
amelyek még letisztultabb filozófiai háttérről, /megalapozottságról/ tesznek tanúbizonyságot. A vizualitás és auditivitás, a testek által közvetített jellemek, azok egymással és a külvilággal való alá-fölérendelése, az egyszerre meglévő meghatározottság és szabadságvágy, azok sziporkázó, változatos rendszere nem engedi, hogy a néző elengedje az emberiség dinamikusan hullámzó s egyben romlásba vezető spiráljának bemutatását. A Frenák Pálra oly jellemző testiség, lefinomodva, minőségi tartalmat megjelenítve vonzotta a nézők érzelmeit, gondolatait, rejtett vágyait. A kortárs táncra jellemző /verkli szerű/ földön végzett mozdulatok Frenáknál nem is akármilyen értelmet kaptak, mert itt jelenik meg az a minőségi koreográfus-rendezői ugrás, amelyet csak a legkiválóbb alkotók képesek elérni. Amikor néztem az előadást, az értelmemen keresztül követtem, /talán nem is tudtam volna másként/ de mellette hagytam, hogy lélekből hassanak rám, s amikor a testiséggel együtt járó ösztön reakciók váltották volna fel figyelmem fókuszát, az ember /test, szellem, érzelem/ mélységeinek letisztult formavilága, akaratlanul visszaterelt az alkotói szándék medrébe, megmutatva a személyes emberi gyarlóság mögött meghúzódó szeretet és szabadság vágyának emberi fundamentumait. Ha jómagam nem lennék a tánc világában idestova több mint 40 éve, csak vakarnám a fejem, s feltenném magamban a kérdést hogy: “miről is van szó?”. Akiben ez a kérdés felmerül, ne csodálkozzon, hiszen az egyszerre elvont és valóságot megjelenítő táncképek egyáltalán nem segítik azok, azonnali megértését. Visszatérve az előadáshoz: jobb oldal hátul egy futópad, s rajta az egész előadás alatt jelenlévő individuum, aki hol drámaian, hol komikusan, hol kívülről, hol személyesen beavatkozva, még jobban erősíti azt a társadalmi jelenséget, mely őrületbe hajló, rohanó életfelfogásunkra oly jellemző. Ebben a rohanásban az ember elveszti mindazokat az értékeket, amelyek az embert, emberré tehetik. Ahol a minőséget felváltja a mennyiség, a szeretett az önzés, a tiszta formákat a deformált idomok, mondhatnám, “a szükségből próbál erényt kovácsolni”. A legvégén Frenák tisztán és egyszerűen kiállt a közönség elé és süketnéma jelbeszéddel jelzi:
“Hé, ember, megállj! Ne veszítsed el azt, ami emberré tett!”
Utána már csak vastaps, és mindenki magával vitt legbelül valamit.
Természetesen itt egy közös alkotói munkáról beszélhetünk, s ez meg is látszott az előadás
magas színvonalán, ezért fontos, hogy bemutassuk a résztvevőket, előadóként és alkotóként.
Szereposztás: Előadja: Zoe Lenzi. Árvay-Vass Léna. Eoin Mac Donncha. David Leonidas Thiel.
Cserháti Gergely. Banka Viktor. Ferencz Vivian. Közreműködők: Zenei koncepció: Hunyadi Máté,
LEVIMATE. Dramaturg: Dr. Horváth Nóra. Látvány, jelmez: Victoria Frenák. Animáció,
videószerkesztő: Fehér András. Hang: Fekete Mátyás. Fény: Pető József. Színpadmester: Filep
Balázs, Palotai Andor. Produkciós asszisztens: Nyári Gergő. Koreográfia: CrAzy_RunnEr.
Koncepció: FrenÁk.
Epilógus:
Fentebb olvasható rövidített „tánckritika” vagy talán „táncélmény beszámoló” nem adhatja
vissza azt a személyes élményt, amelyre csak az élő /tánc/ színház képes. Az előadás
önmagában is egy különleges, egyben mellbevágó látásmódot közvetít, megadva mindenkinek
az értelmezés végtelen spektrumát, legyen az érdeklődő vagy szakavatott. Mindenesetre a
Frenák jelenség immár hozzátartozik ahhoz a láthatatlan összekötőszövethez, amely a modern
kori Európai társadalom kulturális fundamentumát adja. Mindez nem akármilyen teljesítmény,
főleg, hogy egyszerre magyar és egyszerre nemzetközi értékeket képvisel!
Kriszt László rendező-koreográfus.
Budapest. 2024. November. 08.
Comments