Makrai Sonja @ Magyar Nemzet
2011. január 26
Érzések, pillanatok, ideológiák villannak fel a k.Rushban. Nincs történet, csak egy hófehér Cadillac, ütközések és a céltalan rohanás. A cinema-koreográfiaként aposztrofált előadásban mintha Cronenberg, Lynch egy-egy filmje villanna fel egy pillanatra, de nem történik más, mint emberek ütköznek véletlenül egymásba, majd továbbszáguldanak sivár kis életük útján. Az eredeti verzióban Lőrinc Katalin, Uhrik Dóra és Lovas Pál is szerepelt. A road-movie jellegű előadás első változatában még - ahogy a szinopszisban szerepelt - Isadora Duncan, Jim Morrison, Marilyn Monroe, Paul Newman és Janis Joplin másai találkoznak egymással. De ez nem más, mint intellektuális lufipufogtatás. Lényegtelen, hogy nevesítjük-e ezeket az embereket vagy sem. Csak szép testű férfiak-nők léteznek itt is, ahogy Frenák más darabjaiban, akik ösztönmeséiket táncolják el. Az egyetlen kontraszt Frenák Pál saját maga, aki egy rövid, de erőteljes jelenet erejéig jelenik meg a színpadon. Egy magányos férfi a volán mögött, aki a semmibe tar
A kapcsolat nélküli életpillanatok közös pontja a színpad közepét uraló fehér Cadillac mint a szabadság erőltetett jelképe, amelyet - pótcselekvésként a jelenetváltások között - szétszednek, elforgatnak, tologatnak. A fétisként is létező autó generálja a szabadság-szabadosság mentén megfogalmazott történéseket. A k.Rush is a megszokott frenáki témákat járja körül: féktelen erotika, paranoia, perverzió, lelki megtépázottság, a transzvesztita lét árnyoldala. De a fő mozgatórugó persze a szexualitás: görcsös rángatódzások, vég nélküli vonaglások, egymásnak feszülő testek, buja simogatások. A mozgásszekvenciákra jellemző dinamizmus és lüktetés egy idő után kiüresedik, kizárólag a gyors jelenetváltások és Gilles Gauvin elektroakusztikus zenéje sem tudja ébren tartani a figyelmet.
A színpadkép letisztult, egyszerű, de az összképben nagy szerepe van Philippe Martini videomunkáinak. A kiváló technikai képzettséggel rendelkező táncosok - Marie-Julie Debeaulieu, Holoda Péter, Jantner Emese, Major László, Nelson Reguera, Símet Jessica - a legtöbbet hozzák ki magukból, energikusak, impulzívak. Mint mindig. Ám a lányok nem kapnak elég mozgásteret, megnyilvánulásaikat Frenák a vonaglás keretei közé szorítja. A k.Rush a táncosok bravúros munkája ellenére is jellegtelen előadás, amely nem bosszant fel, nem ad katartikus élményt, a semmiből indul el és a semmibe fut ki. Túlrágott történetek sora. Frenák az önmaga építette falak között toporog régóta, és úgy tűnik, képtelen a megújulásra.