Madárállapotban

Bartuc Gabriella @ Tiszatáj

2015.06.10.


PÁRHUZAMOS VALÓSÁGOK FRENÁK PÁL TÁRSULATÁNAK ÚJ ELŐADÁSÁBAN




Egész életünk egy őrültekháza – állítja Frenák Pál, a 17. országos veszprémi táncfesztivál legjobb előadása, a Birdie (Madárka)című mozgásszínházi produkció koreográfusa. A kiváló magyar és francia táncosokból álló társulat a szakmai zsűri és a közönség díját is elnyerte.

Az előadás nem illusztrálja William Wharton amerikai író Birdy című regényét, illetve nem másolja Alan Parkernek a könyv alapján készült filmjét. Ezek csak kiindulópontok, ahogyan a koreográfus elmondása szerint az az élménye is, amikor egy Velence melletti szigeten járt, amely korábban elmegyógyintézetként működött. Megérintette a hely szelleme, és tanulmányozni kezdte a témát, lenyűgözte a szigetre kitoloncolt lakók megnyilvánulásainak logikája. „Bár őrültként kezelték őket, mert abban a korban a vízióik nem feleltek meg a társadalmi elvárásoknak, engem mégis erősen elgondolkoztatott.” „Van valami nagyon érdekes az őrületben” – magyarázza – „amikor valaki például órákig áll egy zárt ajtó előtt és egyfolytában csak kopogtat.” Frenák úgy érzi, a szigetlakók elrugaszkodtak a megszokott realitástól, és a látomásokon keresztül egyfajta szabadságra tettek szert.


A maguk módján mindannyian madarak voltak – mondja Frenák, aki ebben az új előadásában azt próbálja bemutatni, hogy „minden individuum a végén eljuthat ebbe a különleges madárállapotba, ami valamiféle korlátok nélküli, végtelen, légies állapotot jelent, egyfajta gondolati szabadságot.” Ennek a „madárállapotnak” a kifejezése a Birdie. Ahogyan a táncosaiban, úgy a nézőben is egész asszociációs sort indítanak el a jelenetek, amelyek a bezártság illetve a szabadság, a repülés élményét idézik, a bennünk és körülöttünk lévő falakról szólnak. Mégsem az üzenete, hanem sokkal inkább a titokzatossága és anomáliái által szólít meg bennünket a látvány. A színpadot egy geometriai formákból összeállított fém vázrendszer borítja (Lakos Dániel díszlete), ami részben a Logifaces design játék továbbgondolása. Jellemzően ezzel a mozdulatokat kiakasztó, a lendületnek gátat szabó traverzekkel destabilizálja a táncosok mozgását Frenák, kibillenti őket az egyensúlyukból. Így jut néha saját maguk számára is meglepetésszerű, őszinte pillanatokhoz a társulat. Tehát a gondolaton kívül a tér alakítja a mozdulatokat. Függetlenül attól, hogy mennyire alárendelt a tánc a testnek, illetve a térnek, a mozdulat mégis valójában a gondolat megtestesülése, amelynek, mint látjuk, hosszú és szerteágazó a története. Mert Frenák a bemutató előtt adott interjúkban azt is elmesélte, hogy ez az egész inspiráció arra volt jó, hogy előhívja az ő gyerekkori bezártság élményét az állami nevelőintézetből, illetve a táncosok gondolatait a témáról. Mindezzel olyan vad energiákat szabadít fel, amelyek révén új szemszögből láttatják az emberi létet, annak pszichológiai, történelmi, szociális vagy fizikai határait.

Mi az ami bezár és mi az, ami megnyit? Hogyan működik a fantázia, a képzelet, hogyan konstruálunk párhuzamos valóságot? Nehéz lenne pontosan leírni a madárrá változás, a repülés jeleneteit, mivel a tánc nem verbális kommunikáció és minden test (minden szereplő) önmagában is filozófiai rejtély. A táncszínházban másféle, belső logika érvényesül, ami már önmagában is nagy kaland. Ikarosz felszáll a labirintusból. És lezuhan. Minden tragédia megtörtént már és mi hideglelősen reszketünk, nehogy újra és nehogy velünk. Frenák táncosai egymás érintésével új hálókat képeznek. Készül az új utópia vagy a végső stratégia?


Norman Levynek a modern város zaját, emberi hangfoszlányokat, zenei idézeteket és a repülőgép zúgását összemontázsoló zenéje ismétléseivel megfagyasztja az időt, ami újra és újra elölről kezdődik. Reménytelen zene annak ellenére, hogy tele van melódiával, emberi melegséggel. Az elkerülhetetlen szétesésnek, széthullásnak ez a zenéje áthatja az egész előadást, behúzódik a pórusokba. Futna, repülne ki a labirintusokból, miközben egyfolytában helyben jár. Frenák és táncosai szeretnek a teljesítőképességük végső határáig eljutni. Felejthetetlenül szép az atléta alkatú testeknek ez az erőfeszítése. Beleég a néző agyába a táncosok jellegzetes organikus mozgása. Ez maga a testet öltött költészet és filozófia. Őrülten komoly, ugyanakkor van benne valami morbid humor. A gyermekkor szellemisége a felnőttkor intelligenciájával megvilágítva. Sóvárgás és szenvedély!

Frenák Pált tulajdonképpen mindegyik előadásában ugyanez a gondolatkör foglalkoztatja. Koreográfiái azonban nem ismétlések, hanem elmélyülések. Különben sem árt memorizálni: a szabadság olyasmi, ami nekünk is csak akkor lesz, ha másoknak is adunk belőle.


Forrás: http://tiszatajonline.hu/?p=80948

Compagnie Pal Frenak  | Foundation for Contemporary Dance and Sign Theater - HU18093982 | privacy policy & cookies policy | info@frenak.hu