Compagnie Pal Frenak  | Foundation for Contemporary Dance and Sign Theater - HU18093982 | privacy policy & cookies policy | info@frenak.hu

Mozdulatomban a múltam – az árnyékom én vagyok.

Révész Rolfer @ gépnarancs

2016.12.05.




Sejtelmes színpadi füsttel, villogó tejfehér fényben indul a darab. A Mascagni Parasztbecsület című egyfelvonásosának dramaturgiai tetőpontján felhangzó intermezzó, a finomszövésű, érzékeny dallam mögött, banálisan hétköznapi a bonyodalom: Alfio, a megcsalt, felszarvazott, csalódásában megsemmisült férj bosszút forralva rohan el. A mindennapos történet az opera következő jelenetében vesz igazán végzetes fordulatot: Turridu, a rivális, Alfio fülébe harap és kész a baj, az abszurd szicíliai sorstragédia. A génanyag-keveredés felülírhatatlan evolúciós igényére kialakult, libidó-vezérelt társadalmi magatartásminták öntudatlanul, s elkerülhetetlenül vezetnek olykor a másik vérének kiontásához. Az előadás utolsó jelenetében, oktávok és kvintek kapujában, az európai zene egyszólamú, archaikus tisztaságában tűnik fel majd előttünk valóban a szarvas. Csodaszép jelmezben, lélegzetelállító méltóságban, a nemiség felett álló testi, s triviálisan egyszerű éteri pompában. „Nehéz a semmit megoldani…” – hallom magamban a Mester szavait, de Frenák Pál koreográfiájának a legkevésbé sem ez a története. Ő átlát a szitán. Az evolúció és a civilizációs kényszereink szitáján is, úgymond. A történetek üresek.


Az egytenyeres koan taps sikerére hajazó, a győztes létélmény képzeletében feloldódó első jelenetet, a levegőbe szurkáló-hadonászó bokszot valódi harci szituációk sora követi. Gumikötelekbe gabalyodott testek küzdenek magányosan szabadságukért a közös tér feszültségében, és rohannának vággyal egymáshoz, emberi ölelésért. Az olykor projekciókban kibontakozó férfiharcok sorra buknak el a balett allűrökbe menekülő-tetszelgő, metszett ívű, aranyborítású puskát szorongató-dédelgető pszichopata hatalom sikeres, rögvaló erőterében, és – erre mintegy kiábrándult-válaszul – a kékségében éggé vált föld fölött feszülő, három dimenzionális küzdőtérben, a pontos zuhanások, a rebbenések-rándulások, a gyengéd öleléssel és erős kapaszkodással kísért, hévvel-szenvedéllyel telt spirál-lendületek dinamikus mámorában is.


A talajon önmagában tükröződő, kegyetlen-könyörtelen, szűkölő állati létből nincs se egyéni, se szívet szaggató páros menekvés – hacsak nem az időtlen hagyomány, a közös kultúra kitüntetett, tisztító, katartikus pillanataiban. A rivaldafény álságos-valós csóvájában elsöprő erővel hat az angol szó és hozzá – a verbalitás mögötti kommunikációs réteg döbbenetes kettősségében – a jelelés. A nyelv vírusa? „Language is a Virus from Outer Space” – gondolhatnánk Laurie Anderson híres performanszára. „Mindig kapcsolatban vagy valamivel…” – hangzik itt a kulcsmondatok egyike. A Társulat koreográfiájában a mozdulatok töredék másodpercig sincsenek üresjáratban. Hiszen nem valamiféle kreált, kitalált, elképzelt, hanem a megtalált, a rátalált, a felfedezett mozdulatsorok élményét mutatják, ahol kevésbé a mozdulat, a forma maga – annál inkább, ami mögötte az ember – áll a középpontban. Csontvázam szabad bábjátékosa testem.


Arcizmaink rezdülése, a tekintet, a pillantás, a gesztikuláció akarattalan ívei félreérthetetlenül – még ha az intellektus számára olykor nehezen megragadhatóan is – foglalják keretbe az emberi érintkezés viszonyrendszerét. Frenák Pál és táncosai, a testük minden egyes porcikájára kiterjesztett mimika érzékenységével, őszinteségével és hitelességével mozdulnak a színpadon. A pillanat mélyén élő-megjelenő, éppen kiforrott történés nem igényel reflexiót – a test anatómiai sajátosságaira illeszkedő mozdulatok belső élménye közvetlenül áramlik át a néző, a befogadó világába. Mintha kitágulna a történéshorizont, mintha mélységét mutatná az egysíkú idő. Frenák Pál nem kér sem többet, sem kevesebbet lenyűgözően tehetséges táncosaitól, mint a jelenlétet. Testestül lelkestül, szőröstül-bőröstül. S ebben együtt nyújtanak, egyedülit. A zeneszerzők, a fény-, a hang-, a kötéltechnika, az egyszerű kellékek és jelmezek harmóniájában, valamennyien.

Nagy köszönet érte. Szűnni nem akaró, hálában-áhítatban újra- meg újrarendeződő, vastaps.


Forrás: http://gepnarancs.hu/2016/12/frenak-pal-tarsulat-lutte/