Frenák 40/30/20

Szeptember 17-én és 18-án, jubileumi programsorozat keretében a Trafóban ünnepelte pályafutása 40 éves és koreográfusi munkásságának 30 éves évfordulóját Társulatunk vezetője Frenák Pál! Két napon keresztül lehetett megtekinteni azt a fotókiállítást, mely hagyományos formában és projektoros vetítés segítségével vonultatta fel a koreográfus darabjainak legemlékezetesebb pillanatait. Az először 2008-ban színpadra állított Intime-ot új szereposztással, megújult formában most kétszer láthatta a közönség. A 18-i előadást követő találkozón elhangzott nézői, művészi és koreográfusi vallomások alapján úgy éreztük, mintha ez a darab valóban önálló lelkülettel bírna! Még ha minden körülmény változik is, úgy tűnik, hogy a konfliktusoktól megtépázott, de széttéphetetlen összetartozást kifejező szenvedélyes jelenetek – melyekben az emberi esendőség ugyanúgy kidomborodik, mint az animális energiák mindent elsöprő ereje –, sohasem veszítenek aktualitásukból.

Köszönjük Közönségünknek a fantasztikus beszélgetést, az odaadó figyelmet, a sok-sok kérdést, az őszinte gondolatokat és érzéseket!

A két napos gálát a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.


fotó: bobal photography