A természet képes a megújulásra...

2018.01.07. @Nemzeti Táncszínház műsorfüzet by HH


Frenák Pál, a Párizsban és Budapesten élő táncművész-koreográfus a CAFe Budapest keretei között mutatta be HIR-O című legújabb alkotását, amely a hirosimai atomtámadást idézi fel. Tíz éven át hónapokat töltött Japánban, először a kiotói Villa Kujoyama-díj nyerteseként, majd bejárta az országot, így szinte magától értetődő, hogy a japán kultúra és a butoh tánc elemei megjelennek az előadásaiban.


Miért lett most aktuális a japán történelem egyik legmegrázóbb tragédiája?

Úgy gondolom, csak körül kell nézni a világban: újra háborús hangulat uralkodik. Az az aggódó figyelem, amivel a művészek kísérik korunk eseményeit, ebben a produkcióban fokozottan jelenik meg: hova vezetjük a felnövekvő generációkat, hogyan lehet az, hogy az emberiség továbbra sem tanul az általa elkövetett hibákból, bűnökből. Megdöbbentő, hogy ember öl embereket, hogy a civilizált társadalom újra meg újra képes a barbarizmus hibájába esni. Az ember csak önmagát képes elpusztítani, de a létet nem tudja kiirtani. A természet képes a megújulásra, az emberiség vajon miért nem?


A Magyar Táncművészeti Egyetem végzős hallgatói gyönyörű, pillangós kimonóban, fehérre festett testtel, igazi butoh táncosként láthatók. Milyen volt a közös munka, rögtön értették az Ön formanyelvét?

Én úgy érzem, hogy nagyon beleéreztek az organikus formanyelvbe. A munka messze túlnyúlt a mozgásrendszer megismerésén és elsajátításán: filmek, kordokumentumok által hoztuk őket szellemileg is közelebb az előadás tematikájához, fontosnak tartottuk, hogy konkrét információkkal is találkozzanak. Nem csak magát a mozgást kellett megérteniük, nyilván azért éreztek bele elég gyorsan, mert kaptak egy szellemi és lelki támpontot is. Lőrinc Kati – aki őket osztályfőnökükként vezeti – ebben a folyamatban nagyszerű partner volt; pontosan érezte és támogatta azt a módszert, ahogy a belső tartalomból építjük fel a kifejezési eszközöket a színpadon.


Lőrinc Katalin színpadi megjelenése unikális, egy igazi jelenség. Nem a HIR-O volt az első közös munkájuk, és remélhetőleg nem is az utolsó. Terveznek még közös projektet?

Igen, ez a levegőben van egy pár éve, lassan meg fog érni egy önálló estté a gondolat. Nagyon szeretnénk egy közös előadásban szerepelni, mindketten idén töltöttük a hatvanat, így mondhatni új generációs előadóművészekként térhetnénk vissza a színpadra, például mint az örökkévalóság Rómeó és Júliája vagy Ádám és Évája. A hatvanon túli generációban hatalmas potenciál van, mint ahogy a 94 éves Kazuo Ohnot is láthattam még a színpadon. Több száz fiatalt indítottam el pályáján, most szeretnék a hatvan feletti művészeknek is új perspektívákat nyitni. Ezt érdemes lenne a közeljövőben egy előadás formájában megmutatni.


Munkáiban mindig arról beszél, ami Önt itt és most foglalkoztatja, leginkább emberi kapcsolatokon keresztül vizsgál egyetemes társadalmi problémákat. Mi következik most?

Hűen önmagamhoz valamennyi előadásban a jelenidő társadalmi problémáiból, történéseiből inspirálódom. A nemrég bemutatott Lutte például az orlandói tragédiából, a HIR-O a hiroshimai eseményekből történetekből indult ki, de az előadások mindig egyetemesebb érzetek felé mutatnak, mint a konkrét történések – a kreációkban inkább az emberiség, az egyéniség alapmotívumai azok, amik könnyen azonosíthatóvá válnak.

A következő évre nagyon sok új elképzelésem van, egy más formarendszerben. Az elmúlt évben sok koreográfiai munka áll mögöttem, a jövőben szeretnék inkább előadóművészként újra színpadra állni, miközben egy-egy új kreációra is van már felkérésem.

Emellett idén elkezdtem egy új programot, amiben mint mentor olyan fiatalok mögé állnék, akik önálló kreativitással, elképzeléssel rendelkeznek; akiknek mint koreográfus már át tudtam adni tapasztalataimat, de idővel mint önálló alkotók szeretnének megjelenni a táncművészeti szférában. Szeretném őket segíteni, támogatni, szakmailag felkarolni. A cél nem az, hogy rögtön új társulatokat hozzunk létre, először valamilyen művészi tartalom felépítése, megtalálása a fontos, amihez tér és idő kell, és aztán ha a létszerűség megkívánja, akkor természetesen formálódhat belőle társulat. Ennek a térnek és időnek a biztosításával szeretném azoknak a fiataloknak a művészi fejlődését támogatni – például Vasas Erika, Eoin MacDonncha–, akikkel már dolgoztam, de a jövőben érezhetően önálló utakra vágynak.


Forrás: https://issuu.com/tancszinhaz/docs/tancszinhaz_2018_02_issuu


Compagnie Pal Frenak  | Foundation for Contemporary Dance and Sign Theater - HU18093982 | privacy policy & cookies policy | info@frenak.hu