Az elviselhetőség határán

Bóta Gábor @ Népszava

2016.09.27


A nemzetközi léptékben is igencsak elismert és keresett Frenák Pál gyakran brutális. Az elviselhetőség határán mozog, vagy éppen áthágja azt a koreográfiáiban. Nem kíméli sem a nézőit, sem a táncosait. Már-már olyan állapotra törekszik, a Trafóban bemutatott, Lutte című produkcióban is, ami kivetkőzteti őket önmagukból. Megmutatja a legszélsőségesebb érzéseket is.



A totális agressziót vagy a földöntúli jóságot elegyíti Frenák Pál az előadásban, akár egyetlen pillanatban is, hihetetlen érzelemmennyiség zúdul ránk, és ezek olyan intenzíven hömpölyögnek, mint a zenében. Ez azzal is jár, hogy szinte semminek nincs egyértelmű jelentése, érzelemhalmazok vannak, testek bámulatos mozdulataiból szerveződő látványorgiák, melyekből persze kialakul valami domináns érzés, intenzív közlendő, de ez semmiképpen nem áll össze lineáris, szájbarágós cselekménnyé.


A most a Trafóban bemutatott Lutte című produkció címe birkózást, küzdelmet jelent franciául, és az előadásnak rögtön az elején meg is jelennek a cselgáncs, az ökölvívás, sőt a glima elemei, ami izlandi küzdősport, a cselgáncs, a birkózás sajátos ötvözete, gyakorlása közben akár jókora távolságra is eldobják az ellenfelet. Test testet ér. Ütközik. Fájdalmat okoz. Majd távolodik. Frenáknál a nézés is szinte fájdalmat okozhat.


Az ő táncosai nem pléhpofájúak, akik csak a mozdulataikra figyelnek. A mimika az egyik legfőbb kifejezőerővé válik, az arc lidérces agresszió megmutatására képes, ahogy az elementáris vonzódást, szexuális feltüzeltséget, végletes letargiát is tökéletesen megmutatja.


És most azt akarja leginkább megmutatni, hogy kibírhatatlanul eldurvultunk, állandó küzdelemre kényszerülünk. A harc permanenssé vált. Ember embernek kibírhatatlan, életveszélyes farkasa. Az agresszió immáron mindennapos. Benne vannak ebben a robbantások, a folyamatossá váló gyűlöletkampányok, az utálkozás a menekültekkel szemben, benne a fokozódó letargia, ami könnyen fordítható át előítéletté.


Frenák soha nem beszél plakátszerűen. Nem kacsint ki a produkcióiból napi aktualitásokat felhasználva, de megfogalmaz korhangulatokat, zsigerileg átélhetővé teszi ezeket. És ehhez azt várja a táncosaitól, hogy ők is szinte a zsigereiket tegyék ki a deszkákra. Nincs kímélet. Nincs markírozott játékmód. Nincs egyrészről, másrészről, kemény színpadi ütközetek vannak. A Lutte-ben akár olyan gumiszárral falhoz kötött táncosok, akik kutyaviadalszerűen, pórázukat mind tovább tágítva, ugranak egymásnak, hempergőznek a földön, csaknem agyonszorítják, nyomják egymást, marni, harapni, a másik húsába vájni azért nem tudnak, mert szájkosár van rajtuk. Animális létben leledzenek, négykézláb ugranak, csússzanak, taposnak, elsodornak, rettentőek, visszataszítóak, kibírhatatlanok. Tényleg, mint amikor kiéheztetett harci kutyák eszeveszett tébollyal ugranak egymásra. Ha nem lenne a gumikötél, már régen széttépték volna egymást.


Ez jelent még némi féket, és némi allegóriát. Frenák már a Fiúkban is hangsúlyosan használta a kötelet, ami fő kellékké vált, szabadságot korlátozó béklyóvá ugyanúgy, ahogy a magasba is lehetett mászni a segítségével, a szabadulás segédeszközévé is válhatott. És már ott is keményen megjelentek a küzdősport elemei, fölment az adrenalin a végtelenségig. Ezúttal is a kötél, a heveder segíthet a földtől való elrugaszkodásban, mert ezek az animális lények elvágyódnak azért a talajról, próbálják lerázni megkötöttségüket, igyekeznek a képletes és valós értelemben is repülni.


Frenák előző, a Művészetek Palotájának Fesztivál Színházában, bemutatott Birdie, azaz Kismadár című produkciójában is mindenki elvágyódott a földről, az eget kémlelte, fölfelé tört minél magasabbra és magasabbra. Most ezek a magukból kivetkőzött animális lények, bár heveder segítségével, felemelkednek a magasba. Ott köröznek, kilengenek ide-oda, a légben is ütközik, egymásba gabalyodik felajzott a testük, ott is birkóznak, vagy éppen összesimulnak, már-már ölelkeznek.

Gyakran ezt is szédületes tempóban, vadul, eszelős szilajsággal teszik, máskor lelassulnak, csaknem elérzékenyülnek, olykor már-már meditatívak, mintha a lét értelmét kutatnák, mintha ezek a magukból totálisan kivetkőzött lények időnként egészen emberiek lennének.


De van egy ocsmány fickó a színen, aki két lábon jár. Ő képzeli magát embernek, de kapásból puskát tart a kezében, a többiekénél is elaljasultabb a tekintete. Ridegebben kiszámítottak a mozdulatai. Kimértsége dermesztő. Az összes szereplő közül az egyetlen, aki szabályos táncformát használ, ráadásul szteppel, ami könnyed revütánc lehetne, de ő ezt átfordítja keménnyé, vaskossá, szinte tapos a segítségével, és ettől már csak egy paraszthajszálnyi választ el az eltapos kifejezéstől.

Ő a leginkább eszét vesztett állat. Aki uralkodni akar mindenkin. Bárki urának és irányítójának képzeli magát, eltökélt célja, hogy mindenkit a maga rabigájába hajtson. Fegyver nélkül már egy tapodtat se mozdul. A végén teljes eltökéltséggel le is puffant mindenkit, tán azért, mert már nincs kit leuralnia, hová „fejlődhetne” tovább? Aztán még magát is lelövi, hiszen totálissá vált a káosszal teli téboly.

De aztán legeslegvégül mégiscsak megjelenik a színen egy allegorikus szarvas, tán kicsit hasonlít Bartók Cantata Profana című remekművének csodaszarvasára. A tisztaság, a természet megtestesítője. Az eddigi pörgős, őrült mozdulatok után neki csak kicsit, harmonikusan ring a teste, és közben szelíd, lassú, békülékenyen apró mozdulatokat tesz kezével, lábával. Amikor elhagyjuk a nézőteret, még akkor is ott marad, mint reménysugár, hogy a sok vérzivataros idő után esetleg következik egy olyan kor, amiben esélye van a humánumnak.


Az az elképesztő energia befektetés, koncentráció, az a szemérmetlen kitárulkozás, amivel a táncosok, Esterházy Fanni, Várnagy Kristóf, Mauer Milán, Eoin Mac Donncha, Keresztes Patrik léteznek a színpadon, egyszerre riasztó és lenyűgöző. Frenák attól jelentős művész, hogy a leglidércesebb pillanatokban is képes megmutatni a szépséget. Teljesen a padlóra ránt minket, de valamelyest azért segít a feltápászkodásban.


Forrás: https://nepszava.hu/1107094_az-elviselhetoseg-hataran

Compagnie Pal Frenak  | Foundation for Contemporary Dance and Sign Theater - HU18093982 | privacy policy & cookies policy | info@frenak.hu