top of page

Az igazság kegyetlen

Benke Ágnes @ 24.hu

2015. 05. 23.


A Frenák Pál Társulat a Budapesti Tavaszi Fesztiválon mutatta be új darabját, a Birdie-t, amely június 2-án látható ismét a Művészetek Palotájában. Az előadás kapcsán beszélgettünk a táncos-koreográfussal. 


Gyerekkorában állami gondozottként intézetbe került. Hosszú, magányos köröket rótt a folyosón, mígnem az előcsarnokban felfedezett egy tükröt, és elkezdett pózolni előtte. Pontosabban: sanyargatta magát, tekergette a végtagjait. Mi indította erre a különös önkínzásra?


Amikor elszakítottak a szüleimtől, megszűnt az érintés, a jelbeszéd, a mimika kommunikációs rendszere, és ott találtam magam több száz idegen gyerekkel együtt bezárva. Fájdalmamban bolyongtam éjszakánként a folyosón. Láttam, hogy abban a rettenetes intézetben pusztul a gyerektársaim lelke, morálja, aztán a teste is. Hat-hét évesen örökre eltűntek a süllyesztőben, javítóintézetbe kerültek, utána gyakran börtönbe, és sokan már fiatalon öngyilkosok lettek. Óriási lelkierő kell ahhoz, hogy ebbe ne haljon bele egy gyerek. Hogy túléljem, kitaláltam egy játékot: a saját testem felfedezését. A belső fájdalmamat külső gyötrelemmel próbáltam kioltani. Kicsavartam a karomat, áthúztam magamon, ugyanakkor láttam a tükörképemet, tehát egyúttal kívül is kerültem. Ez az ébredező erotikus vágyak csillapítását is szolgálta, és narcisztikus tartalma is volt. Szerencsére nem az lett a vége, hogy átfordult totális nárcizmusba, hanem elvezetett egy saját, új mozgásnyelvhez, a táncos-koreográfus pályámhoz. Bármi táplálhatja a kreativitást, a szüleinkhez való viszonyunk, a fájdalom, egy mozdulat, egy olvasmány, egy film, de a belső erőhöz mindenekelőtt saját magunkkal kell megbarátkoznunk.

Harminc évvel ezelőtt miért távozott Magyarországról?


Mert úgy éreztem, hogy megfulladok. Huszonhét évesen, többszörös kirekesztést megélve nem tudtam megvalósítani a tánccal kapcsolatos elképzeléseimet sem. Nem hagyták, mert nem volt klasszikusbalett-múltam. Azt az organikus mozgásrendszert, amiben én már akkor szerettem volna megformálódni, elutasította a korabeli magyar táncszcéna. Utólag nagyon hálás vagyok ezért, mert ha nem így történt volna, nem tapostam volna ki a saját utamat.