Disneyland vagy művészet?

Molnár G. Péter @ Népszabadság

2000. április 25

Olvasóink megszokhatták, a munkahét első napján beszámolunk a színházi bemutatókról. A színház iránt érdeklődők észrevehették: az írások korántsem tárgyilagos beszámolók. A művészetekről szóló objektív dolgozatok unalmasak, akár egy párthatározat, mintha az, aki a művészetről papol, jelen sem lett volna a színházban, nem olvasta volna a regényt. A szubjektív kritika nem önkényességet jelent. A krónikásnak elsőrendű kötelessége azt leírni, amit látott. Nem arról referál, amit látni szeretett volna, hanem ami valóban a színpadon történt. Az már, hogy melyik színházba megy el beszámolót írni: merőben részrehajló. Van, amelyiknek minden előadásáról olvashatni. Másik színház mostohán kezelt. Mind több a színház. Szerencsére.

Egyre kevesebb a jó előadás. Sajnos. Van, ahová öröm menni gyengébben sikerült munkáikhoz is, mert művészi akarás, intelligencia, ön- és közismeret látható színpadán. Máshová kényszer hajthatja csak be az embert, még akkor is, ha estéről estére teli házak előtt tehetségtelenkednek. Akad diszkont-színház; konténerekben áll benne Csehov, bóvli, Shakespeare és mai holland dráma. Választhat belőle a művészeti nagykereskedő. Önkiszolgáló rendszerű. Nincsenek benne kedves eladónők. Minden személytelen.

Mindennek ellenére a színireferens nem elégedetlen. Nem elégedetlen, mert szabad. Szabadságában áll megítélése szerint végezni előkóstolói munkáját. Munkaadói nem szorítják véleménye megcsócsálására, nem támogatnak erkölcstelenül senkit a művészeti piacról. Rábízzák recenzensükre a válogatást és a dolgok megítélését. Elégedett azért is, mert noha sok a jajszó, az átfogó rémkép, a kultúra elsekélyesedéséről, elanyagiasodásáról panaszkodó aggódás, a dolgok egészségesen haladnak. Sokan Disneylandnek látják a kulturális nagykereskedelmet. Bájolgó, édeskés bóvlit, mihaszna árukat látnak csak a ponyván. Nem veszik észre a sok kitermelt értéket, a széthúzódó választékot. Vackokat adnak ki a könyvkiadók? Már amelyik. A másik remekművekkel házal, igényesen válogat, nem adja alább, ha nehezen talál is kifizetődő vevőkre. A türelmetlen féltők szeretnék, ha betiltanák a vérengző filmeket, a pakfong humort, óhajtanák kötelezővé tenni csak a nemesfémből vert tálentumok közrebocsátását. Mindenfajta tiltás, még a kártékony olcsóságok hivatalos kiszorítása is, csorbítja a szabadságot, kárára van az igazi, megszületőben lévő értékeknek.

A kulturális piac szabad. Lehet választani. Nem kötelező a kaviár. Jóllakhat ki-ki vattacukorral is, ha arra van étvágya. A kötelezővé tett műélvezés - szenvedtük eredményességét évtizedekig - nem célravezető. A kulturális feketekereskedelemben megtalálta mindenki a saját íze szerintit.

Vannak lezüllött színházak? Vannak. Alámerültek a szennytermelésben, arra hivatkozva, hogy ez kell a nézőknek. Adnának magvasabbat, előkelőbbet, de felkopna az álluk tőle. Kénytelenek lejjebb tenni a mércét, engednek a színvonalból. Kétséges mentegeződés ez. Kosztolányi egykor rápirított a hamis zokogókra: senki sem képes színvonala alá süllyedni - mert ahová lemerül, az az igazi színvonala.

A félig Franciaországban dolgozó Pál Frenák Frenák Pálként kétnyelvű együttesével minden nyelven beszéli a némajátékot. Múlt év decemberében bemutatott Tricks & Tracks című tánckompozíciójukat a Trafóban, ebben az avantgárd üzemegységben megismételték háromszor.

Zsúfolt nézőtér előtt. Pedig Frenák nem hízeleg közönségének. Szolgálja, de nem kiszolgálja. Fred Bigot technoakusztikus zenéje mintha a szívzörejeinket erősítené föl, mintha a vér dobolna koponyánkban. A roppant teret lelógatott, fehér viaszosvászon göngyölegek keretezik, mintha egy műtőben volnának. S ott is vagyunk: élve boncolnak érzelmeket, érzékiséget, kereséseket, kapaszkodásokat.


Frenák siketnémák között nőtt fel. A jelbeszéd anyanyelve. Gondolkodóba ejt: a Párizsban élő Bob Wilson hasonló közegből indult el. Vajon a siketnémák között megtanult kommunikációs készség segíti őket abban, hogy az érzelmileg siketnéma közönségnek erős jeleket adjanak művészetükben? De ha a jelek világos testbeszéde helyettesíti a sokszorosan megromlott nyelvet, még mindig kérdéses marad: miért a retorikára oly fogékony franciák fogadták be Wilsont is, Frenákot is? A nyelv feletti érzéki fogalmazással közelebb kerülhetnek egymáshoz az emberek. Érthetőbb a test a bemocskolt szavaknál. Frenák művészete roppant egészségesen mutatja fel a betegséget. Diadalmasan a kínokat. Megszabadítóan a lebilincseltséget. Fiatal közönsége bár ugyanazt az ütemes tapsot produkálja, amit szüleikbe- nagyszüleikbe belenevelt a társadalom, de az ütemekbe beleadják szívük köszönetét.

A kulturális aggódók megnyugtatására: a héten egy teljesen amatőr társaságtól a Gecse Arénában Saint-Exupéry A kis hercegének színpadi változatát adták A még kisebb herceg címmel. Saint- Exupéry vonzza a színpadi édelgést, a színészi bájkolódást, az esztétikai nyaf- kaságot. Mindennek nyoma sem található a Katona József színészének, Rajkai Zoltánnak és a számítógépes lovag Herner Dánielnek rendezésében. Pontos, szikár közlések. Semmi negéd. A színpadi igazság keresése. Pontos, kifejező, költői mozdulatok. Tömör színpadi írásmód jellemzi rendezőket-előadókat.

Jön az új közönség. Nem reprízekre kíváncsi. Jön egy új színházcsináló nemzedék. Nem a könnyű utakat keresi.

Disneyland büszkén áll, jóllehet Grósz Károlynak nem sikerült megépíttetnie. De a sokszor meggyanúsított számítógépes nemzedékben él A kis herceg.

Compagnie Pal Frenak  | Foundation for Contemporary Dance and Sign Theater - HU18093982 | privacy policy & cookies policy | info@frenak.hu