Gondolatok az ikerlétről

Makrai Sonja @ Magyar Nemzet

2009. február 18


Egység helyett egymás mellé helyezett töredékek halmaza


Frenák Pál 2006-ban mutatta be a Milan című koreográfiáját, amely egy óriás marionettfigura és egy ember kettőse. Ezt a gondolatiságot fonta tovább, értelmezte újra Frenák a Twins - Ikrek című kompozícióban, amely az ikrek feszítő egymáshoz kötöttségéről és a kettős lét felfoghatatlan, szürreális voltáról mesél. Az új koreográfia Várnagy Kristóf és Major László megdöbbentő tánca miatt válik egyszer megnézhető darabbá.


Fehérre maszkírozott ijesztő alakok vad görkorcsolyázásával indul a Twins. Hideg, acélos, embertelen az a világ, amelyben ez a két alak létezik. Betonfalak, egy óriási ventilátor és szürkeség mindenhol. A végtelenített, félelmetes madárrikácsolás, a drasztikus géphangok, az elektronikus és komolyzenei pillanatok váltakozása is csak a szürrealitást erősítik.


Emlékképek és a jelen valósága váltja egymást ebben a történetben, a múltbeli harmonikus egymásba fonódás és a jelen idejű agresszív eltávolodás, gyermeki és felnőtt életpillanatok játéka ez. Az őrület határmezsgyéjén létező ikrek vibráló dinamikájával és a rendező kvázi névjegyévé lett homoerotikus megmozdulásokkal teli táncai az egypetéjű testvérek sajátos köteléket és magányosságát próbálják meg elbeszélni. Várnagy Kristóf és Major László elképesztő összhangban felépített fémes mozgássorozatai azonban sajnos nem képesek egyben tartani a széttöredezett, és egy idő után unalmassá váló jeleneteket. A harmonikus múltat, a valaha volt gyermekkort felidéző jelbeszéddel tűzdelt hinta-jelenet, amely túlságosan hosszúra nyúlt, még inkább elmélyített az unalmat. Az ikrek viaskodásait ellenpontozva itt is megjelenik a Milanból ismertté lett kísérteties, de nyugalmat árasztó marionettbáb, aki egy üveggömbbel játszik, táncol, rácsodálkozik környezetére, éppúgy mint ahogy az ikrek, akik önállóan, egymástól függetlenül próbálnak meg boldogulni a világban.


Az ember sokszor ismétli önmagát, ami sajnos egy idő után semmitmondóvá és céltalanná válik. Így van ez Frenák Pállal is, aki minden darabjában levetkőzteti táncosait. Ez a motívum egyszer-kétszer talán érdekes is lehet, de mostanra már lerágott csonttá vált. A záróképben meztelenül görkorcsolyázó angyalszárnyas iker vélhetően valami felmagasztosulást, megváltást próbál meg jelképezni, de még a férfi test szépsége sem kellő magyarázat a ruhátlanságra. A történet filmszakadáshoz hasonló gyorsasággal ér véget, ennek tükrében pedig a Twins csupán jelenettöredékek egymás mellé helyezéseként, és semmiképp sem egységként értelmezhető.

A hátborzongatóan zseniális táncosokat, akik „gumiemberként” bármire képesek, akik arcjátékukkal, gesztusaikkal és testük egészével minden lelki rezdülést, az emberi érzelem legmélyebb bugyrait is végtelen hitelességgel tudják lefesteni, még órákig figyeltem volna. Azonban a rendezői vonalvezetés pont ez ellen játszott. A hosszúra nyúlt ismétlődésekkel teli üresség váló etűdök nem tudták fenntartani a táncosok által megteremtett feszültséget, és így a néző egyszer csak azon kapta magát, hogy gondolatai valahol nagyon messze járnak.

Compagnie Pal Frenak  | Foundation for Contemporary Dance and Sign Theater - HU18093982 | privacy policy & cookies policy | info@frenak.hu