Kutszegi Csaba @ Színház 2010. február
Nemcsak az összhangzó értelmet keresem hiába, nem lelem a látványt, a koreográfiát, az egész előadást egyben tartó kohéziós erőt sem.
Semmi kifogásom nincs ellene, hogy óriási traktorgumibelsők szerepelnek Frenák Pál legújabb koreográfiájában, a Sevenben. Miért is lenne? Frenák mindig ügyesen és jelentésesen kezeli a színpadi rekvizitet, a különböző, olykor bizarr tárgyakat, eszközöket. A Fiúkban és a Csajokban parabolaantennákra emlékeztető imbolygó lavórokban egyensúlyoztak, ringatóztak a szereplők, a fekete traktorbelsők ezeknek oldalági rokonai. De valamiért már az első pillanatokban elégedetlen vagyok a látványukkal.
Az elfektetett, kötélen behúzott traktorgumibelsők feketék, simák, szabályosak, nehézkesek, formálhatatlanok, nincs bennük humor és játékosság, ennek megfelelően konokok, lomhák, kikezdhetetlenek és megváltoztathatatlanok, valahogy nélkülözik a két- és többértelműséget. Ez utóbbi megállapítás a későbbiekben sem dől meg, amikor kiderül: a gumitárgyak a darabban számos elvont fogalom szimbólumai lehetnek.
A gumikerekek látványa elüt az őket vonszolókétól. A gumitárgyak szabályos mértani alakzatok, gályarab vontatóik szabálytalan, expresszív figurák: földre esnek, karjukkal egzaltáltan csapkodnak, és – a kerekek egyszerűségével és süket személytelenségével ellenpontot képező – testre szabott, romantikusan szabálytalan-elegáns nagykabátot hordanak. Majdnem olyanok, mint a Rodin megformálta Balzac.
</