Fogarasi Hunor @ Balkon
2010. január. 27.
„A hetedik te magad légy!” (József Attila: A hetedik)
A boncasztal jelen esetben a Művészetek Palotája Fesztivál Színházának színpada. A néző először is találkozik a rövid ismertetővel, értesül a bemutatandó koreográfia jubileumi hátteréről, majd miután megvette belépőjegyét, részesévé válik Frenák Pál legújabb beavatásának. A szike, mely ezalatt közkézen forog, bizonytalan szerszám: az előadás folyamán felkínált diagramok vagy sémák — amelyek alapján okos metszetek volnának készíthetők — a vetített keskeny fénynyalábokhoz hasonlóan mindig másként, máshol és más alakzatban hol megjelennek, hol eltűnnek. Frenák munkáira általában jellemző, hogy — a kortárs igényeket maximálisan kielégítve — a ráció kisemmizését célozzák: a logikai kimerítés ellenében valósulnak meg, és ha kell, a bemutatókat követően — e cél fenntartása érdekében — módosulnak. Azonban sok esetben eme lankadatlan szerzői intenció részét képezi a darab váratlan „felfüggesztése” is: a befogadó figyelmének és érintettségének számonkérése, sajátosan Frenákra jellemző módon. Immár a darabok védjegyének is mondható ez a fajta kizökkentés — a nézőhöz intézett direkt kiszólás —, amely a (süketnéma) jelelés nyelvét (pontosabban annak néhány elemét saját gesztuskészletté alakítva) alkalmazza. Ezen gesztusok egy része azonnal érthető vagy könnyen kikövetkeztethető, és röviden így hangozna: „Amit itt és most látsz és hallasz, kövesd figyelemmel, és gondolkodj el rajta!” A jelelő mozdulatokra — a megfigyelhetőség érdekében — általában egymás után, kétszer kerül sor, ahogy most is.
Az előadás utolsó harmadában három férfi (Nelson Reguera — Holoda Péter — Major László) teátrális be- és kilépője közepette hívja fel a figyelmet egyrészt az agressziót (Fekete Zoltántól) elszenvedő és halálra rémült, fején fekete csuklyát viselő nő (Kolozsi Viktória) helyzetére, másrészt a későbbiek során elhangzó szövegtöredékre. Az értelmezésnek ez a közvetlen kikényszerítése jelen esetben összhangban áll az alkotó által megelőlegezett, részleges tartalommal. Csakhogy ez a tartalom érzékeny politikai aktualitással bír. Ezért úgy tűnik, sokan inkább megóvnák a darabot ettől a jelentéshalmaztól. Úgy viszont éppen a szerző vállalását — azt, aminek okán a darab létrejött — vonnánk meg tőle. Ezért ezt a felkínált szemüveget elfogadva értelmezzük röviden az előadást.
„Érezni a lelket magyarázat, szavak nélkül, és ezt az érzést ábrázolni, úgy hiszem ez az, ami engem a monokrómhoz elvezetett.” (Yves Klein, 1958)