Sisso @ Kultura.hu
2009.02.14
Frenák Pál kvázi új darabja az ikerlélek fordított története, a magányosságról szól, arról, hogy szoros kötelékben lehetünk leginkább egyedül. A koreográfus lemerül munícióért a tudattalan sötét rétegeibe, felhozza a gyöngyöket, söpröget, és kicsit maszatol. KRITIKA
Fő, hogy nincsen boncolás, nem kell belesüppedni az értelmezésbe, mert Frenák Pál könnyedén láttat gondolatokat tánccal, soha nem analizál, inkább ellentétez, ahogy ezúttal is. Szép és vad, finom és érdes darab ez is. Töredezetten, álomszerűen sejlik fel benne a közös testvéri múlt, a harmonikus androgün létezés, a társbérlet az anyaméhben, ami kényelmetlen is lehet, a homoerotikus incesztus lehellete, és a kitörni vágyás, az önállóság nehézségei. Lassú- és vad zene váltja egymást, komoly muzsika, tengerparti sirály ricsaj, és a legvadabb, fémes techno-zene, nyugodtabb szinkrontáncok, majd ideges, vibráló szólók, néha bábozás. A gyermekkor játszótereit, és a szájber-korszakot egyszerre idéző fém-plexi hintától a betonfalig és a dobhártya-szaggató techno zenéig minden megtalálható itt egy helyen, ami a nagyvárosi ikongyűjteményhez kell, urbánus díszletek között zajlik az elmagányosodott ikerpár története.