Pálfi Károly @ kikotoonline.hu
2010.04.26.
A Frenák Pál által megálmodott InTime 2008-ban már felforgatta a nézői kedélyeket. Az előadás most visszatért, a Trafóban tekintheti az egyszeri műkedvelő. A központban az emberi viszonyok szövevénye és változandósága áll. A műsor leginkább az élet árnyékos oldalára koncentrál, mert az élet bizony nem habos torta és a szerelem sem fenékig tejfel. Aki könnyed szórakozásra vágyik, az messze kerülje el a taglalt produktumot.
Akit azonban keményebb fából faragtak, annak tartalmas élményben lesz része. Az emberi viszonyok gyakorlatilag béklyóként jelennek meg, de a magány, ha lehet, még rosszabb színben tűnik fel, kicsit azt sugallva: nehéz az emberekkel, de egyedül még rosszabb. Ez leginkább a táncharmóniát megtörő kaotikus, groteszk mozdulatok sűrűségével fejeződik ki. A magányos emberek szimplán „csak” vergődnek, de akiket valamilyen szál fűz össze (értsd: egymás táncpartnerei a színpadon, azok direktebb módon szenvednek, mivel fájdalmat és/vagy megaláztatást mérnek egymásra. Általában csak egyik a másikra, mivel majdnem minden interakciót átjár egy alá-fölérendeltségi viszony. Az erősebb pedig bántja a gyengébbet, így megy ez, nincs mese.)
Meglátásom szerint rendkívül szemléletesen sikerült érzékeltetni, hogy milyen bűnök tarkítanak egy olyan a kapcsolatot, ahol a nő hordja a nadrágot és milyen az, ahol a férfi. Frenák Pál rendezésében a nők a gonoszabbak, mintha férfiak szenvedése sűrűbb és direktebb lenne.
Persze van humor is, garmadával, de ez a humor is szarkasztikus, keserű és kiábrándult. Főleg groteszk elemekből táplálkozik,