InTimE - Színikritika

Pálfi Károly @ kikotoonline.hu

2010.04.26.

A Frenák Pál által megálmodott InTime 2008-ban már felforgatta a nézői kedélyeket. Az előadás most visszatért, a Trafóban tekintheti az egyszeri műkedvelő. A központban az emberi viszonyok szövevénye és változandósága áll. A műsor leginkább az élet árnyékos oldalára koncentrál, mert az élet bizony nem habos torta és a szerelem sem fenékig tejfel. Aki könnyed szórakozásra vágyik, az messze kerülje el a taglalt produktumot.

Akit azonban keményebb fából faragtak, annak tartalmas élményben lesz része. Az emberi viszonyok gyakorlatilag béklyóként jelennek meg, de a magány, ha lehet, még rosszabb színben tűnik fel, kicsit azt sugallva: nehéz az emberekkel, de egyedül még rosszabb.  Ez leginkább a táncharmóniát megtörő kaotikus, groteszk mozdulatok sűrűségével fejeződik ki. A magányos emberek szimplán „csak” vergődnek, de akiket valamilyen szál fűz össze (értsd: egymás táncpartnerei a színpadon, azok direktebb módon szenvednek, mivel fájdalmat és/vagy megaláztatást mérnek egymásra. Általában csak egyik a másikra, mivel majdnem minden interakciót átjár egy alá-fölérendeltségi viszony. Az erősebb pedig bántja a gyengébbet, így megy ez, nincs mese.)

Meglátásom szerint rendkívül szemléletesen sikerült érzékeltetni, hogy milyen bűnök tarkítanak egy olyan a kapcsolatot, ahol a nő hordja a nadrágot és milyen az, ahol a férfi. Frenák Pál rendezésében a nők a gonoszabbak, mintha férfiak szenvedése sűrűbb és direktebb lenne.

Persze van humor is, garmadával, de ez a humor is szarkasztikus, keserű és kiábrándult. Főleg groteszk elemekből táplálkozik, ami akkor is előjön, amikor a közönség, mint cinkos, vagy mint kukkoló vonódik be az eseményekbe. Ezek apró, elszigetelt etapok, amik még gesztikuláció szintjéig is ritkán jutnak el, leginkább csak lopott, elcsípettnek tűnő, mégis alig észrevehető, de mégis félreérthetetlen pillantások. Mintha csak azt kérdeznék időről időre a színészek, hogy:”Mit szólsz, te ehhez?”, vagy: „Szánalmas, ugye?”, vagy éppen: „Miért bámultok rám?”.

Aki szeret, kiszolgáltatja magát, akit szeretnek, uralkodik. A szerelem önfeláldozás és hatalom is, Frenák Pálnak a szerelemmel járó hatalmi játszmák mellett a hazugság és a megalkuvás a kedvelt témái – ezek itt is előkerülnek, de csak szőrmentén, elforduló fejek, összecsukló alakok formájában.

Ami a külcsínt illeti a táncosok pazarul teljesítenek, a puritán színpad komoly fényeffektusokkal tarkítva. Amikor azt mondom puritán, az gyakorlatilag sík terep a padló szintjén, mértékletesen megszórva virágokkal, és a jobb-hátsó sarokban egy kanapéval spékelve. A zene, illetve az időnként zenei funkciókkal bíró zörejkollázs döngő hangerővel, megejtő tisztasággal szól, végig szimbiózisban van az eseményekkel – kíváncsi lennék melyik volt előbb.

Az InTime tehát kicsit olyan, mint a kakasherepörkölt, a többség borzongva hátrálna meg tőle, de a műértőknek igazi ínyencfalat. A mindenkit érintő témákat kuriózum módon tárja elénk. A szerelem, az érzelmek, a konfliktusok új fényben új értelmet nyernek. Mindezt lebilincselő, egyszersmind sokkoló formában.

Forrás: https://www.kikotoonline.hu/karc/szinhaz/szinikritika/frenak-pal-tarsulat--intime-szinikritika