Kutszegi Csaba @ Színház
2005. június
A világ végéről szóló misztikus jóslatok borzongatják az embert. Egy mondatban így lehet értelmezni Frenák Pál új bemutatójának, az Apokalipszis-Frissonnak a címét. A „frisson” franciául borzongást, remegést, reszketést jelent. Hogy a világvége borzalmaitól a halandók reszketnek, azzal a Jelenések könyve óta mindenki tisztában van. Ennél sokkal érdekesebb, hogy a különböző korok művészei hogyan ábrázolják a szörnyűségeket, mit tartalmaznak apokaliptikus látomásaik. Frenák Pál a XXI. században természetesen nem ugyanattól és nem ugyanúgy borzong, mint például Hieronymus Bosch a maga idejében.
Apokaliptikus látomásokat színpadon vagy festővásznon megjeleníteni csábító, sikerrel kecsegtető vállalkozás, mert ebben a témában a szigorú önkontroll korlátjai nélkül, szabadon szárnyalhatnak az egyéni asszociációk. Az Apokalipszissel e tekintetben legfeljebb a káoszábrázolások tudnak konkurálni. A szinte határtalan alkotói szabadság mellett nehéz még egy olyan okot találni, amely indokolná a manapság is oly kedvelt témaválasztást. A múlt évadban a MU színpadán Boschra utalva Gergye Krisztián is közkinccsé tette világvégi látomásait. Bosch esetében teljesen érthető, hogy keresztény, biblikus eszmekörben vizionált, hiszen csak az állt rendelkezésére. A mai alkotóknak viszont számtalan egyéb ürügy és lehetőség adódhat arra, hogy a halálról és a pusztulásról egyénien fogalmazzanak. A világvége boomja manapság amúgy is alászállóban van, az emberiség túlélte az ezredfordulót, sőt szeptember 11-ét is.