Köztiség

Sz. Deme László @ Táncélet.hu

2009. november 30.


Frenák Pál munkáinak legmarkánsabb ismertető jegye a szokatlanságuk. Társulatával immár tíz éve hoz létre olyan színpadi valóságokat, amelyek egyrészről jócskán próbára teszik a befogadót, mert alig lehet őket konkrétumokhoz és saját élményekhez kötni, ráadásul alig lehetséges az összevetésük más hazai táncos előzményekkel, másrészről viszont ezek az előadások mind olyan világba avatnak be, amelyekről nem is tudunk igazán.


Frenák sajátos látásmódjának a kialakulásában nyilvánvalóan közrejátszott szoros kapcsolata a siketnémák világával és a francia kultúrával, miközben ez a tapasztalás voltaképpen kívülállóként (is) vált a sajátjává. Számára tehát valójában művészi és emberi alapállás az entre-deux állapota, amelyre legújabb munkájának, a Seven című előadásnak az ismertetője központi gondolatként hivatkozik.

Az entre-deux meghatározása egyaránt alkalmazható egyfajta esztétikai- illetve emberi identitás különleges szituációjára. Olyan narratíva és személyiség meghatározásánál használatos, amelynek az identitása nem stabil, hanem képlékeny és folyamatosan változó, mert ugyan már átlépett egy határon, de még nem hagyta el teljes egészében a régit, és nem is integrálódott kizárólagosan az újba. Valamiféle határon-lét ez, amely bár radikális áthágásnak a színtere, de ez az átlépés nem egyszeri és nem végleges: nem egy másik minőségbe való beépülést jelent, hanem sorozatosan megtörténő, ismétlődő átjárás(oka)t, alakulást és változékonyságot. A Seven koreográfiájában egyszerre realizálódik egy narratíva és a személyiségek képlékenysége. A darab - az általános kortárs táncnyelvi tendenciához hasonlóan - kevés fogódzót kínál egy elbeszélés felfejtéséhez, és nem határoz meg élesen elkülönített karaktereket sem, ugyanakkor nem is kizárólag esztétikumról és hangulatokról tudósít, hanem megcélzott állapotot körvonalaz a közösségi működés mozgásra lefordított természetrajzában.