Fidelio @ 2013.05.27
Hosszú idő után ismét hazatalált a Frenák Pál Társulat mérföldkőnek számító darabja, az InTimE. A Trafóban 2008 decemberében bemutatott táncmű az évek során bejárta fél Európát, meghódítva többek között a francia, belga, olasz, lengyel és dán közönséget is. Az emberi kapcsolatok sokrétegűségét boncolgató előadásra június 6-án az Átrium Film-Színházban ülhet be a közönség. INTERJÚ
- Gondolnád, hogy lassan négy éve, hogy ilyen ráérősen beszélgettünk? Akkor éppen a Seven bemutatójára készültetek, és hihetetlenül impulzívan meséltél a darab világáról. Látva az azóta elkészült munkáidat, úgy érzem, semmit sem változtál. Továbbra is az a nyughatatlan alkotó vagy, aki a felmerülő kérdésekre kérdésekkel válaszol...
Frenák Pál: Valószínűleg ez azért van így, mert tetszik, nem tetszik, a jelenben élek. Nem az a fajta koreográfus vagyok, aki még mindig abból próbál újra meg újra megvalósulni, amit harminc éve csinált. A munkáimban mindig arról beszélek, ami engem itt és most érdekel. Az új darabjaim - beleértve az áprilisban bemutatott x&y című koreográfiát - nagyon erősen reflektálnak azokra az alapvető emberi összetevőkre - lelki, szellemi, fizikai, zsigeri tartalmak -, amelyek engem a hétköznapokban is foglalkoztatnak. A munkáimban tehát olyan alapkérdéseket érintek, amelyek az emberi létezés kardinális pontjait feszegetik. Az évek során az újabb és újabb előadásaimban azt a kaotikus helyzetet próbáltam megfogalmazni, ami maga az élet, és amiben én magam is benne kavarodom. Tudod, sokszor arra gondolok, hogy olyan vagyok, mint egy dugó, ami a tengeren hánykolódik. S bár az elég nagy baj, hogy ott hányódom, abban az esetben nem süllyedek el, ha azt teszem, ami a legbensőmből fakad. Aki ismeri a munkáimat, tudja, hogy azokban mindig volt valami nem oda nem illően „revolúcionális" hatás. Egyrészt a darabok organikus és lüktető mozgásvilágnak köszönhetően, másrészt ezek a koreográfiák a megélt valóságon keresztül kialakult spontán - lelki, szellemi, erotikus - projekciók megvalósulásai. Ha elkezdenék olyan előadásokat készíteni, amelyek csak egy-egy aktuális problémára adnának lehetséges válaszokat, az már valószínűleg nem az én táncnyelvem lenne. Szerintem ugyanis minden az energiáról szól, ami pedig a jelenlétből, a figyelemből, a libidóból táplálkozik.