Vida Virág @ szinhaz.net
2010. december
Vida Virág a k.Rushról - KRITIKA
Frenák nem beszéli túl a történeteit, nem az utazás toposza a fontos számára.
Formanyelvéhez méltó, sokrétű és jól építkező darabbal zárta az évet Frenák Pál. A k.Rush című legújabb táncműve azonban - címével ellentétben (rush = rohanás) - inkább elnyúló jelentekre tagolt, közepes tempójú előadás. Bár a vezérmotívum, a főkellék, a fehér és majdnem igazi Cadillac megelőlegezné a féktelen száguldás lehetőségét, Frenák szerencsére nem él a nyilvánvalóval; gépezetét más mechanika működteti.
Ki ne ismerné az érzést, ahogyan az autónkhoz ragaszkodunk. Megszemélyesítjük, elnevezzük, beszélünk róla, kérleljük, hogy tartson ki, ha fogytán a benzin és végül - ha meg kell válnunk tőle - gyászoljuk a sok együtt töltött év után. Az ember által teremtett gép erről ugyan mit sem sejt; Frenák Pál Cadillacje azonban most mégis kap egy esélyt, hogy a jármű oldaláról mutassa be híres-hírhedt használóit, és megidézzen néhány hajdani színészt, színésznőt, énekest, szexbálványt vagy táncművészt. A mozivászonról legördült amerikai cirkáló, mint mindenkori Cadillac jelenik meg Frenák képzeletében, és szállítja utasait - előbb vagy utóbb - a másvilágra. Korokon, földrajzi helyszíneken és utasokon át vezet a szürreális filmes utazás, melyben Marylin Monroe, Paul Newman, Janis Joplin és Jim Morrisson éppúgy megfér egymással, mint az autójában tragikus véget ért Isadora Duncan. A Cadillac tudatos aránytalansággal megnövelt jelentése a darab egyetlen metaforájává lényegül át, hogy összekösse - vagy ha jobban tetszik - ütköztesse a legendás sorsokat és végzeteket a frenáki színpadon. Sorolhatók a nevek, az előadás szövevényes kontextusa számos párhuzamot teremt, a konklúzió mégis minden esetben ugyanaz: a gép az úr; a szereplők sorsa az autó kasztnijában elrendeltetett.
