Maul Ágnes @ revizoronline.com
2010.01.17.
Egy sötét színpad, egy fehér ajtó, három plafonig kúszó kötél és öt táncos. Fiúk. Fiúk kint és bent, lent és fent. Kívülről és belülről, kapaszkodva, függve, zuhanva és földet érve. Frenák Pál újra férfit boncolt a Trafóban. MAUL ÁGNES KRITIKÁJA.
A kötelek használatát a koreográfiában, a fény-árnyékban moccanó szoborszerű testeket nem Frenák Pál találta fel, mégis, ha egy előadásban köteleken himbálózó, vagy izmaikat mozdulatlanul táncoltató meztelen táncosokat látunk, szinte biztos, hogy eszünkbe jut a Frenák-koreográfiák közül az, amelynek szuggesztív látványvilága talán legszívósabban fészkelte bele magát az agyunkba: a Fiúk.
Bár az évekkel ezelőtti előadásélmény éles képekként konzerválódott fejemben, a Lábán Rudolf-díjas produkció felújított verzióját nézve így is újból rácsodálkoztam, mennyire eltalált, komplett, arányos ez a koreográfia. Már 2004-es bemutatásakor is úgy volt jó, ahogy volt, így nagyon megpiszkálni nem kellett. Frenák csupán tisztított, egyszerűsített rajta egy kicsit, az előadásmód kevésbé direkten provokáló, kevésbé harsány lett, kimarad például az a jelenet, amely során a fiúk vastagon bemázolták szájukat rúzzsal. Frenák ma már nem érezte szükségét, hogy a táncosok arcán szétmaszatolódott rúzs látványával tegye a mozdulatokat és kifejezett érzéseket gúnyos idézőjelbe. Változtatott a táncosok létszámán is, a Fiúkat most négy helyett öt táncossal láthattuk, de mivel a koreográfia a férfi nemi, társadalmi és egyéni szerepeit vizsgálja, az összélményben nem jelent nagy változást, hogy e szerepek egyel több táncos között oszlanak meg.