A VALÓSÁG TALAJÁN

Legáth Zsolt @ prae.hu

2009. 12. 23.

A Frenák Pál Társulat Seven című darabja a Fesztivál Színházban


A Seven filozofikusabb mű, mint Frenák utóbbi években született munkái. A hat táncos mellé most társként hat ember nagyságú gumiabroncs kerül. A koreográfia hívószavai: az ember céltalan létezése, a nehézkedés és a lebegés. Egy azonban a régi: Frenák szokásához híven most sem hagyja, hogy ábrándokba ringassuk magunkat.

Frenák egyébként is ritkán alkalmaz díszletet, s a Fesztivál Színház színpadának ürességét ezúttal a korábbiaknál is nagyobb kreativitással használja. A nyitókép szürkületi fényben tartott, hófúvás zajával aláfestett, üresen kongó színpada fogcsikorgató hideget, kietlen, sivár tájat mutat. A színpad szélén szürke télikabátos árnyalakok jelennek meg, hátukra, derekukra kötve ember nagyságú gumiabroncsot vonszolnak maguk után, terhük alatt görnyedve lassan szelik át a teret. Az újra és újra ismétlődő lassú mozgássorok, a nemes monotónia hosszú percei sejteni engedik, hogy Frenák új koreográfiája filozofikusabb, mint az utóbbi években született munkák (Ikrek, InTime, Instinct, TraCe, Mil An), amelyek inkább az emberi érzelmek dimenziójában mozogtak, és témájuk a társas viszonyrendszerek poklai és a nemi identitás kínjai voltak. A Seven hívószavai az ember céltalan létezése, létének hontalansága. Frenák újra felfedezi a vízszintesség és a függőlegesség tematikáját, ami legutóbb a Fiúkban jelent meg ilyen kidolgozottan.



A Seven világa a vízszintesre épül. A táncosokat hatalmas súlyok húzzák a földhöz, hol gumiabroncsokat, hol embertársuk magatehetetlen, a nehézkedés törvényének ellenállni nem tudó, nyeklett testét hurcolják magukkal letehetetlen teherként. A mozgásanyag is „földközeli”, a talaj síkján mozog. A táncosok egymással való egzaltált küzdelmeikben a földön fetrengenek, vagy kimerülten elterülnek. A talajtól való elrugaszkodásról szó sem lehet, bár minden táncos szüntelenül kísérletet tesz rá, ami persze ebben a horizontalitásra ítéltetett létben nem végződhet másként, mint elkerülhetetlen zuhanással. A felfelé törekvés végett egymásra mászó, egymásba kapaszkodó, egymást el- illetve lenyomó lények tusáját látjuk. A tét, hogy egymáson felágaskodva, ki tudja megszülni önmagát.



A horizontalitás szürke monokróm jeleneteit háromszor szakítja meg ellenpontozó rész. Az elsőben egy cirkuszi artistatrikóba öltöztetett csetlő-botló fiatalember oldja a hangulatot, abroncsát nem maga után vonszolja, hanem élére állítva gurítja. A második ellenpontozásnál a gumiabroncs még messzebb kerül a talajtól, felfüggesztve bokszzsákként leng, s Chaplin-filmeket idézően üt vissza a zsákot ügyetlenül pofozó bokszoló lánynak. Végül a szürke, leginkább a próbák során használatos pólóikat levetett táncosok színpompás kabátban, sapkában és sálban lepik el a színpadot, és a zord, kietlen, téli táj az önfeledt korcsolyázás színterévé alakul.

A három jelenet infantilizmusa a gyerek-, illetve fiatalkor világát idézi meg, miáltal a koreográfia a felnőtté válás drámájának dimenzióját is felvillantja. Frenák koreográfusi eszköztárában a térrel való tudatos bánás mindig is kiemelt fontosságú volt, ezúttal a tér két irányának, a vertikálisnak és a horizontálisnak a szembenállása a gyermek- és felnőttkor ellentétpárjait jelentik. A koreográfusnak ebben a komor (vagy csak az emberi lét lehetőségeivel reálisan szembenéző?) olvasatában a horizontalitásban vergődő felnőttkor vigasztalan gyötrelmei mellett a színes, habos-babos, infantilis gyermekkor, az enyhet adó függőleges lét csak illúzió csupán. A záróképben a színes öltözetű táncosok egy-egy plafonról belógatott heveder segítségével elemelkednek a földtől, s lebegnek a térben. A meglelt vertikalitás illuzórikusságát egy hatalmas robajjal földre zuhanó gumiabroncs foszlatja szét fejbekólintóan súlyos realitásával. Nem túl pozitív vég.

Forrás: https://www.prae.hu/index.php?route=article/article&aid=2430

Compagnie Pal Frenak  | Foundation for Contemporary Dance and Sign Theater - HU18093982 | privacy policy & cookies policy | info@frenak.hu