EGY KOREOGRÁFIA, KÉT ELŐADÁS, NAGY CSALÓDÁS

Legáth Zsolt @ Prae.hu

2009.02.21

Ha méltó kritikát szeretnék Frenák Pál legújabb, Ikrek című előadásáról, akkor némi változtatással újra leközölhetném a Trafóban 2006 tavaszán bemutatott MIL ANról készült írásomat. Ám ha így járnék el, az éppúgy megtévesztő lenne, mint premiernek tüntetni fel egy felújítást.

Joggal fog csalódni, aki úgy hitte, Frenák Pál új bemutatójára váltott jegyet. Nem arra váltott! Amit látni fog, az a lassan három évvel ezelőtti MIL AN egy kicsit átfrazírozva.

Természetesen minden alkotónak szuverén joga továbbgondolni egy-egy motívumot, témát. Számtalan művész nevét lehetne felsorolni, akik egész életművükben hasonló tematikával foglalkoznak, újra meg újra ugyanazt a problematikát járják körül. Sőt, kis túlzással az igazán nagyok mind ilyenek. Az önismétléshez ennek semmi köze.

Annak viszont, amit Frenák most mutatott, csak az önismétléshez van köze.

Továbbá természetesen sehol nincs lefektetve, hogy mennyit kell változtatni egy darabon ahhoz, hogy az önálló műként állhasson a nézők elé. 80-90 százalékot minimum, vagy legalább 50-et, vagy még kevesebb is elég? Ha már itt tartunk, példának okáért Bozsik Yvette Egy faun délutánja című koreográfiájának felújításában (legutóbb az előző évadban volt látható a Nemzeti Táncszínházban) néhány nüansznyi változtatással (a Faun új jelmezével, illetve a zárókép újragondolásával) jelezte azt, mit gondol másként férfi és nő kapcsolatáról a darab 1999-es bemutatója óta. Mégsem érezte adekvátnak új előadásként megnevezni a koreográfiát, pedig az gondolatiságában sokkal távolabb van az eredeti műtől, mint Frenák két darabja egymástól.

Az Ikrek nem gondol tovább semmit a MIL ANban felvetett problematikából. El nem tudom képzelni, miért kellett újra elővenni. Talán eddig nem talált Frenák két egymásra kellően hasonlító táncos fiút? Ezúttal Újvári Milán helyett Várnagy Kristóf küzd önmagával a lélek mély rezdüléseinek titokzatos világában, társául az emberszabású bábu helyett ezúttal a hús-vér Major László m.v. szegődik. A többi mind ugyanaz: a díszlet, a marionett, a görkorcsolya, a sirályok, a hinta, a gondolat stb. stb. stb. Ez bizony jóval túl van egy-két utaláson, illetve motívumok továbbvitelén.

Ha mindettől el is tekintünk, a bizonyítvány akkor se fényesebb: az előadásnak nincs egyetlen maradandó jelenete, egy fiú önmarcangolását látjuk 45 percben.

Külön meg kell említeni az előadás zenei szövetét, amivel az a baj, hogy nincs. A koreográfia alá tett zenék egy pillanatra sem ütik meg még az igényes háttérzene színvonalát sem (zenei szerkesztő Gergely Attila).

Végig az motoszkált a fejemben, mintha mindez a Frenákot az utóbbi időben rendre önismétléssel vádló kritikának szóló fricska lenne (bár jómagam lelkesen fogadtam ezt megelőző darabját, az In TimE-ot): Nesztek, ezt szapuljátok! De lehet, hogy túlértékelem a kritika szerepét, amikor azt gondolom, érdekli Frenákot...

Summa summarum, mindenki jobban járt volna, ha a műsorfüzet sarkába a Felújítás! felirat kerül. Jobb lenne Frenáknak, mert nem kéne zsebre tennie azt, amit a kritikától teljesen jogosan kapni fog, és jobban járt volna a néző, mert legalább tudná, mire vett jegyet és nem érezné becsapva magát.

Forrás: https://www.prae.hu/index.php?route=article/article&aid=1862