Szentgyörgyi Rita
Jelen @ 2022.07.07.
A siketek és nagyothallók jelbeszédből kifejlesztett organikus mozgásrendszerrel radikálisan megújította a kortárs táncot. Az emberi létezés külső-belső ütközéseit, a másik lényben remélt feloldódásra tett kísérleteinket „csiszolja” mozgássá. Zsigeri, érzéki, intellektuális síkon egyaránt ható darabjai letapogatják korunk kényelmetlen, fájdalmas jelenségeit – a menekültektől a mássággal szembeni támadásokon át a háborús agresszióig. Nemzetközi szinten a leginkább jegyzett hazai kortárs tánc- és mozgásszínház, a Frenák Társulat alapítója. Frenák Pál negyven éves munkásságát tavaly Kossuth-díjjal ismerték el.
Időről-időre felmerül, hogy megszünteted a Frenák Társulatot és szabadúszó koreográfusként folytatod tovább. Jelenleg merre dől a mérleg nyelve?
Amikor megkaptam a Kossuth-díjat, azt hittem, hogy az elismerésen túl némi változást hoz, jobban odafigyelnek majd a Frenák Társulatra. Nem így lett. Amióta kiemelt társulat vagyunk, nem nőtt a finanszírozásunk. Korábban állandó játszóhelyért kopogtattam, jelenleg pedig azért kopogtatok, hogy legyen állandó próbahelyszínünk stúdióval, továbbá finanszírozásunk, ami legalább 3-5 évre biztosítaná a működésünket. Az ország, ha nem épp Európa kiemelkedő, egyedi képességű, külföldi nemzeti balettoknál bizonyított táncművészeivel dolgozom, közülük minimum hatot leszerződtetnék. Nagyon szomorú, hogy nem tudom alkalmazni őket havi fizetésért, ezért projekt alapon működünk. Életem álmát szeretném megvalósítani velük, egy koreográfiai központot francia mintára, amelyik mozgásművészeti stúdióként működve társadalmi célokat is szolgálna: hátrányos helyzetű, mozgássérült, siket és nagyothalló gyerekeknek segítene a tánc révén a beilleszkedésben.
Életvitelszerűen Párizsban élsz a francia családoddal. Van hová visszavonulni, megteremteni a szabadságot, a függetlenséget...
Ez igaz, de ahhoz, hogy ténylegesen fenn tudjam tartani a kétlakiságomat és a családomat, muszáj bizonyos külföldi munkákat, koreográfiákat is elvállalnom. Morális stabilitást, gazdagságot és átjárást ad nekem a kettős lét. És reálisabb rálátással, távolsággal tudom szemlélni akár az ottani, akár az itteni viszonyokat.
Mennyire tartod valós veszélynek a hazai politikai, társadalmi, gazdasági folyamatok különutasságát az Európai Unióban?
Az első, nagyjából harminc évvel ezelőtti koreográfiai munkámtól kezdve átléptem a politikán. A mai napig ugyanazokról a problémákról beszélek a darabjaimmal, amelyek a jelen korhoz éppúgy kötődnek, mint annak idején a kommunista rendszer örökségeihez. A közönyön, az individuum és a társadalom kapcsolatán dolgozom, egyebek mellett azon, hogy miként löki ki magából az egyént a társadalom, integrálódik- e vagy sem, s ehhez társul még a test és a hatalom kérdése. Nagyon sokat megéltem abból, hogyan lehet visszaélni a testtel, hogy a test milyen kapcsolatrendszerben áll a politikával, a szociológiával.
FRENÁK PÁL
Milyen értelemben?
Fontos megérteni, hogy negyven éves életpályával a hátam mögött, következetesen ugyanazt képviselem. Amíg tehetem a dolgom, addig nem hagyom befolyásolni magam politikai rendszerek által, eddig se tettem, ezután sem fogom. Meg tudná nekem valaki magyarázni, miért van az, hogy amikor átvettem a Kossuth-díjat, színigazgatók közölték velem, ők bizony nem vették volna át, hogyhogy én átvettem. Én soha nem voltam az a művész, aki kimegy a pódiumra, tüntetőleg felvállal egy ideológiát, aztán tíz év múlva meghasonlik. Nem is vagyok senkinek a kedvence. Belefáradtam, elegem van abból, hogy Magyarországon kötelező ide vagy oda tartozni.
Egy formabontó módon újragondolt Rómeó és Júlia produkció rendezésére, koreografálására készülsz Sepsiszentgyörgyön. Milyen kihívásokkal néz szembe a szerelmespár a mai világban?
Kemény Rómeó és Júlia lesz, beleszövődik a háború. A végén szétlövik egymást, a szó szoros értelmében. Kétszereplős darabnak készül, amibe belekomponálok egy semleges, aszexuális marionettet is. Az érzetem az volt, hogy megtöri a rendszert, ha bekerül egy harmadik, élettelen figura. Játéknak, fricskának szánom, hogy mozgásba hozzák ezt a hibrid alakot. Az élő manipulálja az élettelent, vagy épp fordítva. Önmagában izgalmas dolog, hogy egy élettelen figura hogyan válik valóságos lénnyé. Ráadásul a szcenográfia is erre utal, testrészek jelennek meg a térben.