Lőrinc Katalin @ Criticai Lapok
2000
Bozsik Yvette-Frenák Pál: Ito és Szajuri
Azok az icipici japán figurácskák, a netzukék jutnak eszembe Bozsik Yvette japán szólójáról, azok, amelyek grimaszolnak, tipikus pózokba merevedve ábrázolják mindazt, amit Bozsik Yvette mozdulatokkal összeköt. A japán formákba bújtatott nõiség mégiscsak ugyanaz a nõiség - a maga intim titkaival együtt -, mint Bozsik Yvette-nél bárhol. Ez a netzuke-lét arra jó az önmagát is finom öniróniával szemlélõ Bozsiknak, hogy lefúrja saját magát egyetlen pontra, ne csaponghasson: kezeire, karjaira, hátára koncentrálhasson.
Az Emi néhány éve készült, Frenák Pál azonban, aki nemrég tért haza Párizsból, meglátta s nyilván beleszeretett - így születhetett az ötlet: a darabot folytatni kell. Semmi sem véletlen persze, hiszen, ahogy Bozsikról néhányan már tudják a szakmában, hogy valóban tanult japán mestertől és óriási tisztelője a butoh-nak, Frenákról talán még nem terjedt el, hogy hónapokig dolgozott Japánban. Ez a világ az ő világa is tehát, ami viszont tisztán Bozsik-ihletés, az az egyetlen óriási szoknya, mely beteríti a színpadot, s melynek mértani közepéből nő ki az emberi alak, mint felszíni gyökerekből a fatörzs.
Frenák is egy ilyen selyemkörrel teríti be MENnOnNO című szólójának színpadát, ő azonban a körön kívül kezd. Hihetetlenül erős az első kép: egy függőleges ékforma előtt sziluettként villan meztelen teste, úszósapkában és sötét szemüvegben ugyan, ám ennek ellenére semmi groteszk, semmi vidám: az első pillanattól a fénycsóvában vergődő sérült pillangót látjuk. Ez a vergődés persze nem dramatizált, és sokkal inkább az erő sugárzik belőle, mint az elesettség, amiben nyilván nagy szerepet kap a rendkívül hatásos, erőteljes zene, ugyanazé a Fred Bigot-é, aki a legutóbbi Frenák-sikert is jegyezte.
Még különösebbé teszi e vergődést két tényező: az egyik - Frenák visszatérő motívumaként - a süketnéma jelbeszéd, mely itt ritmikus, szélsebes kéz- és karjátékká csiszolódik, valamint az, hogy a meztelen táncos nemi szervét valahogy rafináltan combjai közt eltüntetve teljességgel nemnélkülivé formázza ezt a szólót. Lábainak amúgy sem szán komolyabb feladatot, hisz a cél - mint Bozsiknál - kinőni a ruhatenger közepéből. Amint eljut e középpontig, nem is mozdul el többé, s amikor mégis, az egyben darabja végét is jelenti majd. A szoknyás rész sokkal higgadtabb: tempói nyugodtabbak, bár a mozdulatok összhatása itt is nyugtalanító. A darabnak valóban az vet véget, amikor megjelenik egy éles átlós fénycsík a padlón, amelynek nyomán Frenák valahova elindul középről, mielőtt azonban bármerre jutna - sötét.
Mindkét szólóra jellemző amúgy az igen határozott indítás, és a határozatlan, nyitva hagyott végződés. A szünet után már nem csodálkozunk a leterített kör alakú kelmén, mely azonban ezúttal csigaformában tekeredik, s nem középen, hanem a színpad egyik felén egy nagyobb, a másikon kisebb kört képezve. Elöl, a kisebb körből nő ki a gésa - Bozsik Yvette, hátul a nagyobbik közepén egy kedves, izgága, gombakalapos szolgalélek (a szórólap szerint: halász) tipeg-topog. Az igen finoman ironizáló Ito és Szajuri során Bozsik folytatja azt, amit az Emiben megkezdett, itt már nyersebben hagyja előbújni a japán burokból az európait. Frenák viszont valami egészen mást csinál, mint a MENnOnNÓban. Eunuchszerű figurája mintha a gésa elérhetetlenségét, fényét kívánná ellenpontozni: emberi, esendő, totyorgó - ugyanakkor bölcs és rafinált. Nyilván mindent tud a nőről, titkát megtartja magának, sőt: magára veszi, hiszen a végén ő tekeri magára a gésa selymeit.
Remek a zene itt is (megint Bigot), szépek a fények, szépek a testek, melyek ugyanakkor a nyomorúságról is szólnak. A mozdulatok - az egész estére értve - akkor izgalmasak, amikor egyéniek, hiszen európai szólista által idézett keleti sablonok hosszú távon nem túl érdekesek. Akkor tehát, amikor a keleti sémák telítődnek Bozsikkal vagy Frenákkal, és szét is robbannak általuk.
Érdekes kísérlet ez a japán randevú, két ilyen különleges egyéniség első találkozása a színpadon. Izgatottan várnánk egy folytatást, akár lehet egzotikum nélkül is, épp elég erősek ők amúgy is.
Comments