top of page

KÜLÖNLEGES ÉS EGYSZERI ELŐADÁSSAL KÉSZÜL A FRENÁK PÁL TÁRSULAT

szinhaz.org

2017 MÁRCIUS 30. CSÜTÖRTÖK, 10:25


Április 4-én egyetlen alkalommal látható a Frenák Pál Társulat XX_&_Fragments_ című estje, amelynek során, a társulat tagjai – köztük az idén 60 éves Frenák Pál is – egymást koreografálva mutatkoznak be. Ez az alkalom a Budapest Art Weeket is szervező L Art Management első előadóművészeti programja, amely a Budapesti Tavaszi Fesztivál idején valósul meg a Bálnában.

Az alkotók ajánlója:

A szavak nehézségétől, a verbális súlyoktól elszakadva, szabaddá vált mozgásokkal, szinte a tudat előtt szaladó mozdulatokkal, egyéni látásmóddal, néhol improvizatív módon alakítják ki viszonyukat az adott helyzettel, alkotják meg képeiket a saját megélt és átélt valóságukon keresztül, láttatják önmaguk kapcsolatait és fogalmazzák meg, hogy milyen ma huszonévesnek lenni. Öt fiatal koreográfus kap lehetőséget arra, hogy az adott szcenikai rendszerben és adott térformában a „fragmentumok”, az alkotóelemek egy részét elkészítse. Ekként szeretne Frenák Pál – aki az est során előadóművészként is a közönség elé áll – teret biztosítani az új generáció elképzeléseinek.


A Bálna speciális, rendhagyó térformáját figyelembe véve és Hemingway örök igazságokat megfogalmazó novellájától, Az öreg halász és a tengertől is inspirálódva a felkért fiatal művészek egyéni megközelítésben igyekeznek felszínre segíteni az emberi lélek alkotó, kitörni vágyó energiáit.

Az L Art Management évek óta szervez képzőművészeti projekteket, amelyek közül a Nyitott Műtermek Délutánja és a Budapest Art Week (április 18-23.) emelkednek ki. 2017-ben a Frenák Pál Társulattal együttműködve szervezi a Budapesti Tavaszi Fesztivál ezen programját, és ősszel a Közös utak – beszélgetések művészek között sorozatota, amely esemény már most áprilisban bemutatkozik a nagyközönségnek.


Előadják: Esterházy Fanni, Frenák Pál, Keresztes Patrik, Maurer Milán, Stupek Mira (MTE), Peták Róbert

Alkotók: Esterházy Fanni, Frenák Pál, Ivanov Gábor, Keresztes Patrik, Maurer Milán, Várnagy Kristóf


Forrás: https://szinhaz.org/mozgasban/tanc-mozgasban/2017/03/30/kulonleges-es-egyszeri-eloadassal-keszul-frenak-pal-tarsulat/

bottom of page