Párizsban talált magára Frenák Pál

Nemzeti.net @ 2018-10-14



Már ahogy szállt le vele a repülő Párizs felett, elsírta magát. Intézetis gyerekként arról álmodott, hogy egyszer ott fog élni, ahol Edith Piaf élt, és közelről láthatja majd az Eiffel-tornyot. Táncversenyt nyert Budapesten, így került Londonba, onnan repült a francia fővárosba. December volt.


Orosz kucsmában, feszes nadrágban, bundás csizmában toporgott a párizsi repülőtéren. Franciául három szót tudott, látta, hogy megbámulják: ki ez a figura? Történt mindez 1982-ben. Frenák Pál azóta gyökeret eresztett Párizsban, nemzetközi hírű táncos-koreográfus lett.

Pontosan emlékszik arra a bizonyos napra, az érkezése napjára. New York-i nagybátyjától rá maradt, gurulós bőröndjét húzta maga után a Champs-Elysée-n. Nem tudta, hova menjen, mit csináljon, hol fog aludni, kitől várjon segítséget. „Kukorica Jancsi voltam egy számomra teljesen ismeretlen világban” – mondja, majd egy nagyot ugrik a múltban, és úgy összegez: évekbe telt, míg célegyenesbe jutott.


„Akarsz vagy nem, bizonyos fokig be kell olvadnod. Főleg, ha valakivel otthont, családot akarsz alapítani. Nekem sikerült is az integrálódás. Befogadtak, a kulturális szféra több régiójába bedolgoztam magam, megismerték a nevem Párizsban, Franciaországban, a világban. Vagy azt mondták rám, hogy francia magyar, vagy azt, hogy magyar francia. A kettő nem volt különválasztva. Belül nyilván úgy éreztem, hogy valamennyire franciává váltam, miközben ma sem vagyok teljesen az, hiszen a magyarságomat az alapjainál fogva őrzöm. A gyerekkorom, a mély lelki kapcsolatok Magyarországhoz kötnek. A franciáktól azt kaptam, hogy náluk valósíthattam meg a művészi elképzeléseimet. De amikor azt hittem, hogy igen, engem már befogadott a francia társadalom, akkor hirtelen ki is taszított. Öt évvel ezelőtt, amikor a francia kulturális minisztériumban tisztogatások zajlottak, engem elküldtek, mert nem vagyok francia. Az sem volt mérvadó ez ügyben, hogy a feleségem született francia, erős kulturális hátországgal, hiszen építész, évtizedek óta kulturális miniszterekkel van kapcsolatban. A kinti táncszféra, az ottani színház befogadott bizonyos fokig, de akkor is éreztetik velem, hogy idegen vagyok köztük. Ez tény, nem panasz. Ha nem ott születtél, ha nem úgy beszélsz, mint ők, nem olyan a kiejtésed, mint nekik, ha nem ott végezted az iskoláidat, kilógsz a sorból.”

Sokáig kísérték illúziók. Évekbe telt, míg rájött, hogy a szabadság, egyenlőség, testvériség mögött nem kevés nacionalizmus húzódik. Harminchat éve ezt tapasztalja.


„Ha bemegyek a kulturális minisztériumba, megalázva jövök ki. Nem a mindennapi életben érzed a megkülönböztetést, hanem már amikor egy bizonyos szint fölé akarsz lépni. Ha pedig már felette vagy, és egy nagyobb szeletet vinnél, mert a művészi kvalitásod lehetővé tenné, hogy a topon legyél, a belső kör nem enged. Az, hogy Párizsban élhetek, a gyerekkori álmom beteljesülése. Imádtam a francia filmeket, Jean Gabint, Godard rendezéseit, de a leginkább Edith Piafot. Ami pedig a híres francia eleganciát illeti: mostanában gyakran járok Olaszországba. Van összehasonlítási alapom. A francia nők tényleg nagyon elegánsak. A francia férfiak azonban elmaradnak az olaszok mögött. Bizonyos divathullámok nagyon erősek voltak Franciaországban. Pierre Cardin, Coco Chanel. Gaultier stílusa számomra vulgáris. Cardin vonalai finomabbak, letisztultabbak. Issey Miyaket azonban ő sem körözi le. Az összes nadrágom tőle van. Japán minden téren kiemelkedő helyet foglal el a lelkemben. Éveket töltöttem már el náluk.”


Kettős állampolgárként ma már úgy érzi: a kétlakiság sokszor kétlelkűséget is jelent, s ez a kettő folyamatosan dulakodni fog egymással.


„Boldog vagyok, ha megérkezem Budapestre, de nagy az örömöm akkor is, ha leszáll velem a gép Párizsban. Hazamegyek, hazajövök. Párizs már egy kicsit túl van misztifikálva. Csodás helyek vannak Olaszországban is. Ha egyszer eladom a pesti lakásomat, Nápoly közelében, egy kis faluban, a tenger mellett veszek majd házat. Budapestet is, Párizst is megéltem már. Párizs megkínzott, meggyötört, megrágott, kiköpött, visszafogadott, elutasított, újból magához ölelt, és újra elutasított. Budapest ugyanilyen. Hol szeret, hol nem. Fokozhatom, ha kell. Egyszer gyűlöl, máskor imád. Mindkét város harcos város. Idomíthatod, formálhatod, akkor sem lesz a tiéd. Nem adja meg magát. Csodálhatod, mert azt szereti, életem végéig mégsem akarom ölelgetni. Amit kellett, mindkét városban megéltem. Nem fogom sajnálni, ha egy harmadik helyen öregszem meg. A tenger, a természet, a perspektíva hiányzik az életemből. A lelki békémet egy nagyváros nem tudja biztosítani. Ami az önmegvalósításomhoz kellett, azt Budapesttől és Párizstól is megkaptam. De ha majd úgy érzem, hogy elég volt, máshol szeretnék élni, tudom, hol folytatom. A dimenziók már megnyíltak előttem.”


Hogy mennyire ismerte meg Franciaországot az elmúlt harminchat év alatt? Meglep a válaszával.


„Japánt jobban belaktam, bejártam. Franciaország sokkal nagyobb, nem ismerem minden táját. Bretagne-t és Normandiát igen, de például a Côte d’ Azurön még nem voltam. Cannes nem is hiányzik. Ha nagyon el akarok menni valahova, akkor Korzikára megyek. A kedvenc helyem azonban máshol van. Felfedeztem egy tavat Grenoble közelében, ahonnan a Mont Blanc sincs messze. Magas hegyek között fekszik a tó, vannak pontjai, ahol 180 méter mély a víz. Ez a hely a szívem csücske. És az a másik, Nápoly mellett, Pisciotta.”


Magyar konyha, francia konyha? Ma már inkább ez utóbbi híve.


„Amíg egyedül éltem Párizsban, állandóan gulyást főztem. Minden francia barátom azt kérte. Az első négy-öt évben kómába estem az élelmiszerboltok polcai előtt. Itthon akkoriban még csak egyféle joghurt volt, Párizsban száztizenkettő. Óriási szakadékot láttam az itthoni és a kinti kínálat között. Csak álltam és bámultam, nem tudtam választani. A gulyáskorszaknak a feleségem vetett véget. Látta, hogy mit eszem, milyen nehéz ételeket, s egy idő után azt mondta: Pali, ne! Átformált. Ő avatott be a francia kultúrába, a festészetbe, az építészetbe, és mindezzel együtt a francia konyhaművészetbe. Van a Sacré-Coeur alatt egy kávézó, ott szoktam ücsörögni egy-két órán át. Kedvencem az almatorta égetett karamellel és vaníliás öntettel, vagy vaníliás fagyival. Ha étterembe megyek, általában halat választok, vagy roston sült rákot. Franciaországban figyelnek a minőségre. A forma fedi a tartalmat. Náluk nincs olyan, hogy ezt a vendég úgysem veszi észre. Néha még most is jólesik az itthoni nehezebb étel, pedig az agyam már nem kéri. Tegnap is attól voltam egész éjjel rosszul, amit ettem.”


Nyolcvankettőben, amikor megérkezett Párizsba, fénykorát érte a Moulin Rouge. Mára turisztikai látványosság. A tündöklő párizsi éjszakai élet a kilencvenes évekig tartott. Büszkén mondja: ő még hallhatta énekelni Liza Minnellit, láthatta táncolni Zizie Jeanmaire-t, sőt, még Roland Petit-nek is megmutathatta a tudását, aki kesztyűt húzott, mielőtt megérintette volna a balettrudat. „Ez elég kiábrándító volt. Nem akarta megfogni utánunk, mert ott volt a kezünk nyoma. A művészi minőség nem mindig fedi az emberi nagyságot. Nurejevet is csodáljuk, mert óriási művész volt, magánemberként viszont igencsak meggyötörte a környezetét.”


Emmanuel Macron, a francia miniszterelnök progresszív gazdasági reformjaival osztja meg a közvéleményt. Például azzal, hogy reálisabb nyugdíjelosztást szeretne.


„Ez sokakat váratlanul érintett, főleg azokat, akik már beprogramozták maguknak, hogy hatvanegy évesen nyugdíjba vonulnak. Macron nem akar kitolni senkivel, csak bizonyos rendeleteket szeretne megreformálni, lojálisabbá tenni. De nemcsak az aránytalan nyugdíjelosztáson akar változtatni, hanem az adózási rendszeren is. Ez sem tetszik mindenkinek. Én nem vagyok gazdasági szakember, nem látom át az egészet, csak abban reménykedem, hogy Macron, akit én is nagyon rokonszenvesnek tartok, és keményen tartja magát, képes lesz kiépíteni egy arányos nyugdíjazási rendszert. Igen, sokan támadják őt, de még mindig többen állnak mellette. A feleségemet egyébként a magyarországi politikai helyzet is érdekli. Ha talál egy ezzel kapcsolatos hírt a Le Monde-ban, azonnal az orrom alá nyomja, hogy nézd meg, mit írnak a miniszterelnökötökről. S akkor elolvasom, és igen fájdalmasan érintenek a dolgok.”


Hogy miben látja a különbséget a francia és a magyar mentalitásban?


„Az alapvető különbséget az új generáció megnyilvánulásaiban látom. A franciák elég radikálisan egocentrikusak. Egyébként mindkét nemzet szuper országnak képzeli a saját hazáját. Csak a franciák ennek elegánsabb jelét adják, miközben nagyon fent hordják az orrukat. Mi, magyarok meg olyan durván mutatjuk ki a felsőbbrendűségünket. A franciáknak a kultúrpolitikájuk is más, mint a miénk, hiszen az ország is jobban egyben van. Ezt jó lenne mielőbb megtanulni tőlük. A morális igény magasabb szinten van náluk. Igazán sajnálom, hogy ezt kell mondanom. Jó lenne tudatosítanunk végre, hogy a lényünk kiteljesedésében az embertársainknak, a kapcsolatainknak is szerepe van. Egy párkapcsolatban is az a szép, ha a másikkal egybeolvadsz. Átengeded önmagadon, elfogadod őt. Én a táncban is erről beszélek. Voltaképpen minden darabom erről szól.”


Forrás: https://nemzeti.net/parizsban-talalt-magara-frenak-pal-14126374.html

Compagnie Pal Frenak  | Foundation for Contemporary Dance and Sign Theater - HU18093982 | privacy policy & cookies policy | info@frenak.hu