„Szeretem, amikor ki kell tolni a határainkat” // Esterházy Fanni (Frenák Pál Társulat: Lutte)

Salvai Ramona @ kapcsolj.be

„Egymásnak és magunknak feszülés, felülkerekedés és legyőzetés.” – Lutte c. előadásában ezt a legkevésbé sem könnyed, de annál mindennapibb témát járja körül Frenák Pál. Viszont az esemény jelentőségét nem csak a téma örökérvényűsége, de a társulathoz nemrégiben csatlakozott fiatal táncosok is fokozzák. Így, ha az őszi premiert esetleg elmulasztottad, most mindenképp érdemes pótolni a lemaradást! Erre február 24-én, 25-én, valamint 26-án lesz lehetőséged. A darabról, saját életútjáról, táncról és színházról a Lutte egyetlen női előadójával, Esterházy Fannival beszélgettünk.

Trafóblog: Mesélnél kicsit magadról és a tánchoz fűződő kapcsolatodról?

Esterházy Fanni: Egész kis koromban kezdődött. Jártam a Balett Intézet előkészítőjére egy évig, és ugyan fel is akartak venni, de végül nemet mondtam, mert nem igazán volt kedvem balerinává válni, és teljesen másra, a fittnessre, akrobatikus táncra tértem át. Ezt hat-hét évig versenyszerűen csináltam, viszont meguntam, és a pontozásos módszert sem éreztem korrektnek. Ezután került vissza az életembe a klasszikus balett, majd a modern tánc, és végül a kortárs tánc felé húzódtam. Kimentem három évre Londonba egy kortárs tánc egyetemre, amit elvégeztem, és addigra ez az egész már a szerelmemmé vált.

TB: Van példaképed vagy esetleg olyan személyek, akiknek különösen példamutatónak tartod a munkásságát? Mi inspirál?

EF: Nem mondanék igazából konkrét neveket, mert nagyon sok mindenkit és nagyon sokféle alkotót szeretek, főleg úgy, hogy ez egy elég tág műfaj. Imádom, ha mozdulatalapú az egész, nincs benne semmi narratíva, semmi színház, semmi beszéd. Ugyanakkor imádom azt is, ha beszélnek, énekelnek a darabban; ez már elmozdul egy kicsit a másik irányba, a színház fele.

Én picit talán közelebb állok csak a mozdulathoz, a letisztult mozdulatvilághoz, és imádom a geometriai formákat, a vonalakat, az építészetet. Mindig ezeket a vonalakat keresem egy testben vagy egy alkotásban. Imádom a szobrászatot, a festészetet vagy például az ékszereket. Ezek a folyamatos, hosszú, görbe vonalak teljesen megvadítanak. Ugyanezeket a folyamatos vonalakat, a geometriákat, a különböző kicsavarásokat látom a testekben is. Engem főként ezek inspirálnak, és konkrétan az foglalkoztat, hogy a limiteket minél jobban ki tudjuk tolni.

TB: Hogyan jönnek létre az együttműködések, közös munkák? Van egy olyan előadástípus vagy témakör, amiben a leginkább jól érzed magad?

EF: Sok minden függ attól, hogy miben mit látok meg, mi fog meg. Ilyen szempontból hangulatember vagyok, mindig más tud tetszeni. Kicsit paradox módon működik ez bennem. Valamikor a nagyon letisztult, nagyon egyszerű dolgok azok, amik lekötnek; valamikor pedig pont az ellenkezője, valami olyan, amiben van egy kis logika, van valami matematikai alapja, valami, amiben meg kell keresni, hogy vajon milyen alapon működhet a koreográfia.

TB: Ha mondjuk kedvenc előadástípusod nincs is, van olyan társulat, művész, akivel különösen szívesen dolgozol/dolgoznál együtt?

EF: A külföldiek közül nagyon isteni lenne együtt dolgozni Hofesh Shechterrel. Neki biztosan nem mondanék nemet. Ő nagy kedvencem. Nagyon szeretem azt a fajta munkát, amit a Hofesh képvisel, a zenétől kezdve a koreográfián át mindent csinál, nagyon univerzális alkat, és eszméletlen, amit művel. Ugyanez van Akram Khannal vagy Ohad Naharinnal.

Ami az itthoniakat illeti, annak nagyon örülök, hogy Palival megtaláltuk a kapcsolatot, mert már régebben felfigyeltem rá. Nagyon szeretem azt, amit csinál és képvisel, ez izgalmas nekem. Ez egy teljesen más forma, mint amihez testileg hozzászoktam. Sokkal több az animalisztikus és spontán dolog, és nem durva formakövetésről van szó, ezért ezt a testemnek is el kellett engednie. Szóval ennek az együttműködésnek nagyon örülök. Persze több érdekes ember is van. A színház felé is húzok, így Hód Adrival is kipróbálnám az együttműködést. Ugyan kicsit távolabb áll tőlem ez a színháziasabb forma, de nagyon érdekes ez is. Ki kell próbálni, aztán meglátja az ember, hogy hogy illik rá a testére, a karakterére.

TB: Hogyan jött létre az együttműködés Frenák Pállal? 

EF: Másfél évet voltam a Kecskemét City Balettben, és amikor visszajöttem Pestre, hogy szabadúszóként folytassam, elmentem hozzá egy próbára.  A következő pedig már az volt, hogy a Lutte alkotási folyamatát elkezdtük tavaly augusztusban, és azóta együtt dolgozunk.

TB: Neked személyesen mit jelent a Lutte c. előadás és a szereped benne?

EF: Őszintén, nem úgy gondoltam rá, mint egy „szerepre”. Az elején talán az volt csak furcsa, de lehet, hogy annyira nem is, tekintve, hogy a darabban kutyák vagyunk, hogy én vagyok az egyetlen nő. Egy idő után viszont elvész ez, és mivel itt nem feltétlenül a nemek harcáról volt szó, így nem is az volt központban, hogy én nő vagyok vagy férfi. Mivel az egész a küzdelemről szól, a harcról saját magunkkal vagy éppen a másikkal, a világunkkal vagy akármivel, mindenki nagyon fizikális, maszkulin, és nekem is fel kellett vennem ezt a szerepet, én sem akartam ebből kilógni pusztán azért, mert én nő vagyok. Meg is akartam hagyni magamban a feminin vonalat, hogy meglegyen a karakteremnek a nőiessége, de ugyanakkor vágytam arra, hogy bennem is meglegyen ez az erő, ez a küzdeni vágyás. Meg akartam mutatni, hogy én sem vagyok más, a darabban én is egy kutya vagyok, éppen vérengző vagy kicsit visszavonuló, de ugyanolyan kutya vagyok, vagy ugyanolyan karakterrel bírok, mint a többiek. Ez jó kihívás volt, nagyon szeretem azokat a helyzeteket, amikor tényleg ki kell tolni a határainkat. Ez mind karakterben, mind fizikálisan, mind szellemileg mindig is vonzott. A végén pedig mint szarvas jelenek meg. Ez egy újabb karakter, amiben úgy próbáltam elmélyülni, hogy úgy tekintettem rá, mint egy reményforrásra, az isteni szarvasra, egy csodaszarvasra. Ez a két karakter teljesen más. Át kell öltöznöm a szarvasba, és el kell veszítenem, hogy egy vérengző állat vagyok. Pillanatok alatt kell megtalálnom a saját ’zen’-emt.

TB: Milyen hozzáállást és lelki felkészülést, folyamatot igényel a részedről az, hogy bele tudj helyezkedni egy szerepbe egy olyan darabban, mint amilyen a Lutte, és tényleg hitelesen kommunikálni tudd azt?

EF: Ez is mindig más. Annyira változó, hogy hogy megyünk be egy próbára, honnan jövünk be épp, milyen lelki állapotban vagyunk. Mindig vissza kell menni ugyanoda, ugyanolyan mélyre, ami viszont nem mindig könnyű. Persze van úgy próbán, hogy nem jutok el oda; és van, hogy próbálok küzdeni ezzel, ilyenkor csak el kell engedni. Viszont valahogy ez mindig más, amikor előadás van. Akkor annyival nagyobb az adrenalin-sokk, hogy a testem meg az agyam is tudatosan fókuszál, hogy bele kell kerülnöm ebbe az állapotba, és ez magától meg is történik. Baromi sokat kell dolgozni rajta, és csak engedni kell, hogy megtörténjen, hogy vigyen a flow. Mindig más ez a lelki állapot vagy lelki folyamat igazából.

TB: És ez az állapot vagy hangulat, ami meghatározza az előadást, hogyan alakul ki a próbafolyamatok elején?

EF: Számomra ez is ugyanúgy épül föl, mint maga a koreográfia meg a darab. Egy alkotófolyamatba kerülök bele. Ha azt veszem, hogy van egy kis szólóm vagy duettem, az is folyamatosan alakul, napról napra változhat. A koreográfia sem mindig ugyanolyan, és a változással bennem is folyamatosan alakul, egyre jobban megértem, hogy miről van szó, a testem is, az izommemóriám is egyre jobban érti, hogy ez a mozdulat nem csak egy folyamatos ismétlés, hanem tényleg belülről jön úgy, ahogy annak jönnie kell. Tehát bennem a darabbal együtt épül ez az egész és az értelmezés is.

TB: Miben láthatunk még a közeljövőben? Min dolgozol jelenleg, illetve milyen terveid vannak?

EF: Izgalmas dolgok állnak előttünk. Készülünk az XX&Fragments-re a Tavaszi Fesztivál keretén belül. Itt a társulaton belül mutatunk be saját rövid koreográfiákat. Ezután pedig az Operában lesz A fábol faragott királyfinak a bemutatója, amit szintén izgatottan várok.

TB: És szívesebben dolgozol társulatokban vagy a szóló projektek is érdekelnek?

EF: Jelenleg szabadúszóként vagyok a társulatban, így megvan a lehetőségem, hogy társulaton kívül is tudjak dolgozni. Persze a szabadúszásnak is megvannak az előnyei és a hátrányai ugyanúgy, valamint az érdekességei: hogy mindig mással dolgozol, és hogy saját magadnak alakítod, hogy éppen melyik utat szeretnéd követni. Viszont jelenleg nagyon élvezem, hogy vagyok valahol és van egy kis közösség, amit imádok. Nagyon szeretem az egész társaságot, végtelenül kedves és tehetséges emberek.

TB: Kiknek, illetve miért ajánlanád a Lutte-öt?

EF: Én nem mondanék egy konkrét csoportot, igazából mindenkinek ajánlanám. Azoknak, akik szeretik a Pali munkáját, de azoknak is, akik nem annyira ismerik még, vagy nem feltétlenül követik a munkáját, mert mindig érdekes olyat látni, ami kicsit megbolygatja a komfortzónánkat. Sok mindent megmozgatnak belül, nagyon elgondolkodtatnak. Így én mindenkinek ajánlanám, főleg úgy, hogy szerintem ez az előadás egy jó kis témát dolgoz fel. A küzdelem bármivel, ami jelen pillanatban benne van az életünkben, mindenkit érint.

Forrás: http://kapcsolj.be/post/157278470186/esterhazyfanni