Komjáthy Zsuzsanna @ Kikötő online
2010. december 15.
A tánc tehetséges, „renegát” koreográfusával, Frenák Pállal új premierje, a k.Rush bemutatója kapcsán beszélgettünk. Előadásai utóbb hatalmas visszhangot keltenek, mind szakmai körökben, mind a közönség soraiban. Hogy mi az esszenciája új előadásának, erről is kérdezte a koreográfus-rendezőt Komjáthy Zsuzsanna.
Az előadásaid mindig valamiféle belső mag köré épülnek: például az identitás, a szexualitás, a kapcsolat kérdései körül forogtak. Valahol azt olvastam, a k.Rush az ütközésről szól. Mik ütköznek itt? Hogyan értsük ezt?
Az ütközés semmiképpen sem szó szerint, narratív módon, inkább tematikusan értendő. Az előadás nagyon sok mindenről mesél, van egy jellegzetes, lüktető energiája, de nincs konkrét üzenete, hogy ki ütközik kivel. Természetesen interpretálható úgy, hogy korosztályok ütközése, kultúrák ütközése, de én ezt inkább találkozásnak nevezném. A „rush” önmagában sem csupán ütközést fejezi ki, kifejez egyfajta véletlenszerű, öncélú száguldást is. Akárcsak Francis Bacon a festészetben, a koreográfia is számol egyfajta véletlennel, belemegy a „nem tudomba”. És a véletlenek formájában bontakozik ki a végleges forma. Megélt valóságon keresztül hozunk ki formákat. Az interpretációkba nem megyünk bele – szerettünk volna újfajta, kreatív lüktetést ajánlani, amiben lesz, aki a darab lelkiségével fog inkább foglalkozni, lesz, aki a fizikalitásával. A darab ugyanúgy foglalkozik a pszichével, mint a lélekkel vagy a testiséggel.
Kiindulópontunk a movie moving, tehát cinematográfia helyett a cinema-koreográfia. Megpróbálunk filmszerűen megjeleníteni dolgokat, különböző korokból, különböző kultúrákból, és különböző filmekből – azért, hogy mindegyik az emberi kapcsolatokat, az ember és a külső világ, az ember és a fantazmagórikus világ kapcsolatát is kutathassa. Ezek mind összeérnek, ebben a tematikájában a darab szabadon artikulál, és létrejön a találkozás, melyben a különböző korosztályok közös színpadon, együtt fogalmaznak meg valamit. A lényeg az indifferencia. De a darab más, nagyon kemény kérdéseket is felvet. Van egyfajta road-moving, pozitív, energikus kitörése. Kitörés a fásultságból, a megszokásból. A movie moving terminus kapcsán felmerülhet a kérdés: miért lehetséges az, hogy manapság az egyes művészeti ágak másiktól kölcsönöznek formát? Vajon a tánc formanyelve önállóan már nem állná meg a helyét? Mi csak inspirálódunk a filmművészetből, nem kölcsönzünk.
És a zárójelenet lassítása például? A lassítás a butoh tánc technikája, régebbi a film születésénél.
De vetítéssel is kiegészül az előadás.
A vetítésnek abszolút semmi k