Komjáthy Zsuzsanna @ Kikötő online
2010. december 15.
A tánc tehetséges, „renegát” koreográfusával, Frenák Pállal új premierje, a k.Rush bemutatója kapcsán beszélgettünk. Előadásai utóbb hatalmas visszhangot keltenek, mind szakmai körökben, mind a közönség soraiban. Hogy mi az esszenciája új előadásának, erről is kérdezte a koreográfus-rendezőt Komjáthy Zsuzsanna.
Az előadásaid mindig valamiféle belső mag köré épülnek: például az identitás, a szexualitás, a kapcsolat kérdései körül forogtak. Valahol azt olvastam, a k.Rush az ütközésről szól. Mik ütköznek itt? Hogyan értsük ezt?
Az ütközés semmiképpen sem szó szerint, narratív módon, inkább tematikusan értendő. Az előadás nagyon sok mindenről mesél, van egy jellegzetes, lüktető energiája, de nincs konkrét üzenete, hogy ki ütközik kivel. Természetesen interpretálható úgy, hogy korosztályok ütközése, kultúrák ütközése, de én ezt inkább találkozásnak nevezném. A „rush” önmagában sem csupán ütközést fejezi ki, kifejez egyfajta véletlenszerű, öncélú száguldást is. Akárcsak Francis Bacon a festészetben, a koreográfia is számol egyfajta véletlennel, belemegy a „nem tudomba”. És a véletlenek formájában bontakozik ki a végleges forma. Megélt valóságon keresztül hozunk ki formákat. Az interpretációkba nem megyünk bele – szerettünk volna újfajta, kreatív lüktetést ajánlani, amiben lesz, aki a darab lelkiségével fog inkább foglalkozni, lesz, aki a fizikalitásával. A darab ugyanúgy foglalkozik a pszichével, mint a lélekkel vagy a testiséggel.
Kiindulópontunk a movie moving, tehát cinematográfia helyett a cinema-koreográfia. Megpróbálunk filmszerűen megjeleníteni dolgokat, különböző korokból, különböző kultúrákból, és különböző filmekből – azért, hogy mindegyik az emberi kapcsolatokat, az ember és a külső világ, az ember és a fantazmagórikus világ kapcsolatát is kutathassa. Ezek mind összeérnek, ebben a tematikájában a darab szabadon artikulál, és létrejön a találkozás, melyben a különböző korosztályok közös színpadon, együtt fogalmaznak meg valamit. A lényeg az indifferencia. De a darab más, nagyon kemény kérdéseket is felvet. Van egyfajta road-moving, pozitív, energikus kitörése. Kitörés a fásultságból, a megszokásból. A movie moving terminus kapcsán felmerülhet a kérdés: miért lehetséges az, hogy manapság az egyes művészeti ágak másiktól kölcsönöznek formát? Vajon a tánc formanyelve önállóan már nem állná meg a helyét? Mi csak inspirálódunk a filmművészetből, nem kölcsönzünk.
És a zárójelenet lassítása például? A lassítás a butoh tánc technikája, régebbi a film születésénél.
De vetítéssel is kiegészül az előadás.
A vetítésnek abszolút semmi köze a filmművészethez, annak amolyan kontraszt-video funkciója van. Nem történeteket mesélnek el, hanem szekvenciákat kísérnek, hangulatukban. A hangsúly a mozgásban levésen van. A moving előbb létezett a movie-nál. Majd megjelent a filmművészet, ami természetesen visszahatott ránk – ezek amolyan kölcsönhatások.
Ha már a butoh tánc szóba került, úgy tudom, a társulat többször is volt kinn Japánban, amolyan kutatómunkán. Antonin Artaud mondta valamikor az 1930-as években, hogy az európai előadóművészet vérátömlesztésre szorul. Mennyiben értesz ezzel egyet, mennyiben szükséges? Én magam többször jártam Japánban, hat hónapig ott is éltem, az együttes pedig most fog újra kimenni. Hogy mennyiben szükséges ez, azt nem tudom, számomra inspiratívak voltak ezek az utazások. Mivel az én anyanyelvem a süket-néma jelbeszéd, nagyon érdekelt az ottani jelrendszer. Japánban igen sokat gesztikulálnak, és bizony van, hogy három napot kell várni, hogy egyáltalán hozzászóljanak az emberhez. Teljesen más kultúrája ez a kommunikációnak, ahol a nyelv nemverbális elemei is jelértékűek – nem csupán árnyalati funkciójuk van, mint Európában, de önmagukban is jelentést hordoznak. Japán hasonlóan izolált ország, mint Magyarország, ugyanakkor a vallása, a kultúrája és a csúcsminőségű technokratizmusa miatt aligha összehasonlíthatók. Ami leginkább inspirált, az a futurizmus, a hyper-modernizmus és a tradícióba olvadás együttes jelenléte.
Ebből alkottam meg Tricks & Tracks darabomat, ami éppen ezt a kontrasztot ragadja meg: a szétrobbanó, kreatív energia és a legnagyobb tradíció, a vallási-etikai üresség, a semmi feszültségét. Ebben az előadásban ötven percig borzasztó energia ömlik a közönségre, hogy a végén létrejöhessen a mozdulatlanság, amit egyébként én táncoltam el. Többször előfordult, hogy a nézők negyed órát ott maradtak, anélkül, hogy bármit csináltam volna. Nem feltétlenül csak akkor kíváncsiak ugyanis az emberre, amikor mozog, hanem akkor, amikor megfogalmaz valamit. Mikor az immobilitásban benne van egyfajta esszenciája a létnek. Nem arra kíváncsi a közönség, hogy mit tudsz megcsinálni, hanem hogy ki vagy te. Ez egyébként most, a k.Rush-ban is megfogalmazódik, és ezt kérdezem minden darabomban egy kicsit: hogy mennyit képes az ember megmutatni mindabból, amennyi most ő.
Nem jellemző, hogy darabjaid premierjét vidéki városokban tartanád. Mi az oka annak, hogy ez most Pécsre került? Ez több mindenhez köthető. Például ahhoz a kapcsolathoz, amit évek óta Uhrik Dóráékkal ápolunk. Egy ideje már a levegőben volt, hogy dolgozzunk együtt, ez mostanra kikristályosodott.
És milyen francia kötődésekről beszélhetünk? Van az együttesnek egyfajta kötődése Franciaországhoz, ezen kívül személy szerint a feleségem is francia. Évekig ott éltem, ma is hazajárok a családomhoz. Az életemet fél lábon ott, fél lábon itt élem – ez nagyon nehéz számomra. Elég modern házasságban élünk, mindketten úgy gondoljuk, a kreativitásunk a legfontosabb, és ezzel tudjuk a másikat gyakorlatilag megtartani. Hagyjuk egymást élni. De már egy telefon, egy lehelet elég nekem ahhoz, hogy segítsen, hogy érezzem. Tudjuk, hogy egységben vagyunk, bár egyáltalán nem vagyunk tökéletesek. A legfontosabb, hogy együtt maradjunk. Úgy gondolom, az a lényeg, hogy az esszenciális erőt megtaláljuk egymásban. Az emberi kapcsolatok átformálódnak. A passzion, a szenvedély, az öt percig tart, és kell emellé egyfajta szellemiség, lelkiség, csak akkor tudjuk a kapcsolatot élet
ben tartani. A bizalom és a hiány is nagyon fontos, ezeket mutatjuk meg ebben a darabban.