Markó Róbert @ Tánckritika
2010. december
…a k.Rusht is sokszorosan összetett utalásrendszere, asszociáltató mechanizmusai felől közelítheti meg a közönség. Ugyanakkor a felkeltett allúziók is sokfélék – Pasolini és Lynch például egyszerre jelenhet és jelenik is meg Frenák színpadán –, közülük a néző saját nyitottsága és/vagy tájékozottsága függvényében ismerhet fel többet vagy kevesebbet.
Frenák Pál legújabb koreográfiája, a k.Rush címe (az angol rushsal) mindjárt a sietségre, a tolongásra, a rohanásra asszociáltat, s a Trafó üres terének legközepére állított hófehér Cadillac – az előadás egyetlen konkrét díszleteleme – is a folytonos úton levésre, az állandóság mindennemű hiányára utal. Az alcím – movie-moving – pedig a formát is egyértelműsíti: film- és mozgásművészet határán egyensúlyoz a k.Rush, amely letisztultságával és pontosságával nyűgöz le leginkább.
Frenák mindazonáltal maga szögezi le, amikor csak módja nyílik, hogy darabjaiban narratív fogódzókat, pláne irányvonalakat keresni tökéletesen fölösleges. Így a k.Rusht is sokszorosan összetett utalásrendszere, asszociáltató mechanizmusai felől közelítheti meg a közönség. Ugyanakkor a felkeltett allúziók is sokfélék – Pasolini és Lynch például egyszerre jelenhet és jelenik is meg Frenák színpadán –, közülük a néző saját nyitottsága és/vagy tájékozottsága függvényében ismerhet fel többet vagy kevesebbet.
A filmhasználat oka egyfelől természetesen az, hogy a hely-, helyzet- és állapot-változtatás, végső soron tehát az utazás összetett toposza napjainkban az elsők között idézi meg a road-movie műfaját. Ám túl ezen Frenák az idő- és hangulatugrások érzékeltetésére is használja a színtér hátsó falára vetített mozgóképeket: Philippe Martini videomunk