Időben

Szepesi Krisztina @ Pesti Műsor

2010/10.szám


Frenák Pál társulata 2009-ben lett tíz éves, a koreográfus munkásságáról könyv jelent meg, InTimE című koreográfiáját pedig hat hónapon át az interneten közvetíti az ARTE tv. Ezzel a magyar táncéletet is népszerűsítik, Frenák Pál mégis azt tapasztalja, hogy itthon nem tartják magyarnak.


A Seven című legújabb koreográfiádról mondtad, hogy leginkább a hontalanságról szól, és bár a többi előadásodban is vannak erre utalások, tényleg ez az első, amiben ennyire konkrétan középpontba kerül a téma.

F.P.: Valóban ez az első darabom, amelyben konkrétabban fogalmazok meg egy témát, hiszen előtte inkább improvizatív, az életből, kapcsolatrendszerekből merített absztraktabb világot akartam létrehozni. És ha nem is nyilvánvaló politikai megnyilvánulás ez, azért van egy szociálpolitikai reflexió benne az emigrációról és a rasszizmusról. Tulajdonképpen a saját életemből is merítek, hiszen magam is emigráltam a hallók világába: a szüleim révén a jelnyelv volt az anyanyelvem. Erről persze már sokszor volt szó, de arról kevésbé, hogy a siketek és nagyothallók a maguk zártságban szintén kisebbségben élnek, és a társadalom nagyobb nyitottsága segítségével ők is könnyebben tudnának integrálódni. Esetemben pedig valós emigrációról is beszélhetünk, hiszen korábban elhagytam Magyarországot. Vagyis valahol nagyon személyes az előadás, de túl tudtam lépni a saját tapasztalataimon, hiszen eszembe jutott a kubai menekültek kérdése is, ami a szcenográfiát inspirálta. Mégis bármennyire konkrétnak gondolod, azért az előadás absztrakt formában, asszociatív módon kommunikál.


Talán ez a legszemélyesebb előadásod, hiszen az, hogy hol vagy otthon, nálad örök kérdés marad.

F.P.: Húsz éve az egész világon képviselem a magyar táncéletet a munkámmal. Ám mikor hazajövök, a saját országomban nem vagyok magyar. Pedig a magyar kulturális fejlődés szempontjából nagyon fontos lenne az európai átjárhatóság. Hogy egy darab látható legyen Budapesten, Berlinben és Prágában is. Ennek pedig feltétele, hogy aktuális, fontos problémákkal foglalkozzon. Sajnos a jelenlegi formarendszer belekényszeríti a művészeket a termelésbe, ahelyett, hogy időt hagynának nekünk például a nemzetközi kapcsolatok építésére.


Négy éve pont amiatt vonták meg a támogatásod felét, mert egy évig nem alkottál újat.

F.P.: Hiába mondtam, hogy bár abban az évben igaz, hogy „csak” egy szóló darabot alkottam, de közben tizennyolc közép-európai országban léptünk fel pont abban az időszakban, amikor hangoztatták, a kultúrpolitikának nagyon fontos a nemzetközi kapcsolatok erősítése. Amikor hazaértünk a turnéról, gyakorlatilag nem volt hová mennünk, miközben egészen addig Magyarországot képviseltük Európában, sőt Tokióban is voltunk, ahol pont akkoriban kezdték szervezni a Magyar Kulturális Évet. Úgy gondolom, hogy a táncéletnek átfogó képviseletet kellene létrehoznia ahelyett, hogy egymást szidják a társulatok, amikor nekik épp kevesebb pénz jut és a másiknak több. Nem jó, hogy nem a minőség, hanem a mennyiség determinálja a működést. Nem újabb és újabb társulatok kellenek, hanem hogy a fiatal, tehetséges alkotókat befogadják a létező struktúrák és bizonyítási lehetőséget kapjanak. Egy társulat alkotói munkájához nem elég a tartalom, kell még egy egyéni stíluson alapuló kifejezési eszközrendszer és minőségi táncosok, akiket csapattá kell formálni, európai gondolkodásra nevelni. Manapság egy fellépés előtt néhány órával esnek be a színpadra művészek az éppen csak beépített színpadra, ami a minőség rovására megy. Emiatt én sem vagyok mindig megelégedve az előadásaimmal. Pedig itt többről van szó, mint hogy minden este meglegyen az előadás. Reflektálnunk kell fontos problémákra. Néha lelkiismeret-furdalásom van, amikor színpadra viszek egy darabot úgy, hogy a saját táncosaimnak nincs ideje utánanézni dolgoknak vagy egyáltalán feltöltődni a szabadidejükben. Az lenne a fantasztikus, ha lenne lehetőségem úgy felvenni táncosokat, hogy legyen időnk együtt dolgozni, fejlődni, alakulni, egységessé válni.


A szakma ezeket nálad nem kérdőjelezi meg.

F.P.: Harminc éve dolgozom táncos-koreográfusként, melynek utolsó tíz éve Magyarországon valósult meg. Miért baj az, hogy én járom a világot és behozok egy nemzetközi kapcsolatrendszert, ahogyan a Trafó is csinál? Érdekes, hogy most Romániából érdeklődnek irántam, ahol egy kortárs táncra épülő iskolarendszert terveznek, amiben valószínűleg majd az én segítségemet is kérik, itthon mégis rengeteg kritikát kapok. Az utóbbi időben nagyon sok kortárs produkciót néztem meg és bár nem vagyok abban a helyzetben, hogy minősítsek, azt látom, hogy nagyon kevés az olyan előadás, ahol asszociatív gondolkodási kapcsolatrendszert akarnak kiépíteni, ami azért veszélyes, mert így a produkciók nem tudnak kilépni a nemzetközi piacra.


Érdekes, hogy ha előveszel egy előadást, ami mondjuk a 2001-es bemutatóján aktuális volt, képes ma is az lenni.

F.P.: Talán pont ez az átjárhatóság teszi. Sőt némelyik darab mostanra ért be. Amikor a Tricks and Tracks-et bemutattam, egy akkori francia színházigazgató például azt mondta, a korom előtt járok. Tervezem is a darab felújítását, ami iránt már most három francia színház érdeklődik és a Trafó közönsége is rácsodálkozhatna akár, hogy ez a tíz éves darab aktuálisabb, mint a mostaniak. Februárban a Centre National de la Danse-ban léptünk fel az InTimE című előadásunkkal, melyet az Arte Tv felvett és közzé tett a web-oldalán, hat hónapon keresztül lehet megnézni. Ezzel is a magyar kortárs táncéletet képviseljük egész Európa számára.


Negatívabb lett a gondolkodásod és az előadásaidból is olybá tűnik, egyre kevesebb humorod van az élethez.

F.P.: Nem menekülhetek attól, ami körülöttem van, reflektálnom kell a történésekre. Az új darabomban is megjelennek komoly szociális és kulturális problémák, azonban ezeket megpróbálom humorral is feloldani.


Milyen fázisban van az előadás?

F.P.: Egy éve gondolkodom rajta és mostanában alakult ki a darab térbeli elhelyezkedése. A tematika pedig a korosztályok közötti viszonyokat vizsgálja majd, olyan idősebb táncosokkal mint Uhrik Dóra, Lőrincz Kati, Lovas Pál vagy én, és ez egészül ki a fiatal korosztállyal Az öregedés számomra inkább átalakulás, ami gyönyörű is lehet. Benne lesz az előadásban a 20-as, 40-es, 60-as és 80-as évek nosztalgiája is. Jelezni szeretném, honnan tartunk hová. Pécsett december elején lesz a bemutató és a Trafóban is fogjuk játszani, de visszük az előadást Franciaországba is. Érdekes, hogy van felénk ez a megelőlegezett bizalom Magyarországról és külföldről is, néha mégse tudjuk, hol fogunk próbálni.


Forrás: http://www.pestimusor.hu/index.php?sect=koracikk&alsect=cikk&id=3069


Compagnie Pal Frenak  | Foundation for Contemporary Dance and Sign Theater - HU18093982 | privacy policy & cookies policy | info@frenak.hu