top of page

Ősbemutatóval ért véget A Tánc Fesztiválja

Updated: Jun 11, 2019

veol.hu @ 2019.05.27


Vasárnap zárógálával fejeződött be a huszonegyedik alkalommal megrendezett A Tánc Fesztiválja.


Az esemény elején M. Tóth Géza filmrendező új, Matches című filmjének veszprémi ősbemutatóját tekinthették meg az érdeklődők. A gálán a Magyar Táncművészeti Egyetem modern és klasszikus balett szakos hallgatói, valamint a néptánc szakos hallgatók előadásait mutatták be.


A záró ünnepségen Jorma Uotinen finn táncos, koreográfus és előadóművész, a fesztivál zsűrijének elnöke elmondta, a zsűri megtalálta a közös hangot, és nagy volt az egyetértés.


– Öt nap alatt 13 előadást tekinthettünk meg. Nagyon sok különböző stílust, történetet, mozgáskultúrát, technikát láttunk, valamint a zenei téren is széles skálán mozogtak az előadások, Mahlertől a technóig. A zsűri fontosnak tartja, hogy a koreográfusok minden esetben megcsinálták a saját stílusukat és a saját álmaikat. Ebben az évben a zsűri láthatott egy világszínvonalú előadást, Frenák Pál víziója, illetve előadása megtalálta azt a tökéletes utat, amely az ember legmélyebb szintjét érinti. A Frisson című előadás, egy teljesen komplett művészi munka, ami a világunkban megmutatja az ember legmélyebb rétegeit – mondta el Jorma Uotinen.


A gálán összesen kilenc díjat osztottak ki. A közönségdíjat a Győri Balett kapta a Forgószél című produkcióért. Előadói Különdíjban részesült Kiss Tamás, a DART Társulat Alpha című produkciójában nyújtott teljesítményéért. A fesztivál ígéretes előadása a DART Társulat az Alpha című produkciója lett. A legjobb társulati teljesítményt a Közép-Európa Táncszínház nyújtotta, Mádi László Térfalók című produkciójában. A legjobb táncos díjakat Esterházy Fanni, Maurer Milán, Vasas Erika és Várnagy Kristóf érdemelte ki a Frisson című előadásban nyújtott teljesítményéért. A Tánc Fesztiváljának huszonegyedik fődíját a Frenák Pál Társulat Frisson című produkciója nyerte el.


A díjazottak Herendi vázákkal, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. felajánlásából, valamint a Tornai Pincészet 6 díjnyertes borból álló borkollekciójával lettek gazdagabbak.


Comments


Commenting has been turned off.
bottom of page